Szinte ingyenesek és biztonságosak az Erzsébet-táborok

Keresztény szellemiségben, változatos tematikával és maximális biztonságot nyújtva kapcsolódhatnak ki a legifjabbak.

Forrás: MTI2024. 07. 17. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyári táborok minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen a szülőknek meg kell oldaniuk, hogy gyermekeik biztonságban és élménydúsan tölthessék a vakáció heteit, amíg ők dolgoznak – mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a zánkai Erzsébet-táborban tartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár hangsúlyozta: a balatoni Erzsébet-táborokban a szülők a szünidő alatt – június 23-tól augusztus 30-ig – gondos kezekben és felújított, modern körülmények közt, biztonságban tudhatják gyermekeiket.

 

Élmény másfél millió gyereknek

A gyermekek mindössze ezer forint regisztrációs díj mellett vehetnek részt a balatoni táborokban teljes ellátással, színes programokkal, 24 órás egészségügyi felügyelet mellett. A vonattal a táborba jutás és a hazaút is ingyenes 

– ismertette.

Zsigó Róbert felidézte: 2012 óta több mint egymillió gyermek vett részt az Erzsébet-táborokban, év végére pedig számuk elérheti az 1,4 milliót. – A nyári táborok öt alappillér köré épülnek: magyarság-honismeret, sport, tudomány, kultúra, kereszténység. Minden szerdán a hősök napját tartják. Itt a gyermekek találkozhatnak hétköznapi hősökkel, katonákkal, tűzoltókkal, mentőkkel, vízimentőkkel, rendőrökkel, TEK-esekkel és a büntetés-végrehajtás dolgozóival – tudatta az államtitkár.

 

Keresztény szellemiség, változatos tematika, maximális biztonság

Vitályos Eszter kormányszóvivő a családbarát kormányzás fontosságáról szólva méltatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány munkáját. Jelezte: a táborok egészét áthatja a keresztény szellemiség, és az alapítvány Európa legkomplexebb táboroztatását valósítja meg. Ezek közé tartoznak a balatoni és az erdélyi táborok, ahova az anyaország mellett határon túli fiatalokat is várnak.
Vannak háromnapos tavaszi és őszi osztálykirándulás jellegű táborok Zánkán, vasárnaptól péntekig tartó nyári ottalvós táborok Zánkán és Fonyódligeten, hétvégi családi táborok Zánkán, egyhetes erdélyi táborok, gyógyító táborok Zalaszabarban, diabétesztáborok országszerte nyáron, nyári napközis táborok helyben az ország számos pontján, illetve karácsonyi tábor Zánkán – sorolta.

Vitályos Eszter a biztonsági intézkedésekről elmondta: 

a balatoni táborban a Bethesda kórház jóvoltából 24 órás gyermekorvosi ügyelet van, mentő és vízimentő is készenlétben áll, a biztonsági szolgálat, valamint a kamerarendszer pedig biztosítja azt, hogy illetéktelenek ne jussanak a gyermekek közelébe. 

Veszély esetén pedig vészhelyzeti parancsnok intézkedik, ha szükséges.
Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke arról beszélt: minden évben túljelentkezés van táboraikba. Rendezvényeikkel igyekeznek meghatározó közösségi élményeket nyújtani a fiataloknak, legyenek szegényebb sorsúak vagy jobbmódúak, érkezzenek határokon innen vagy túlról.

Borítókép: A megújult zánkai Erzsébet-tábor (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.