A magyar lángos Izlandot is meghódította, de drágán mérik a gleccseren készült hungarikumot

A mesés Izlandot is meghódította a magyar lángos. Hála a Turizmus Magyarországon Facebook-oldalnak, most egy fotó formájában is megcsodálhatjuk Sólheimajökull gleccserén.

2024. 08. 10. 10:30
Sajtos tejfölös lángos Fotó: mindmegette.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy lángossütőt nem láttunk még ennyire távoli és egyben gyönyörű környezetben, mint Izlandon, a Sólheimajökull-gleccseren. Ráadásul nem csak valami lángosszerű utánzatról van szó, ugyanis a menün felhívják a vásárlók figyelmét, hogy bizony ez egy hagyományos magyar étel, amit az eredeti receptúra szerint készítenek.

 

Ha egy picit tüzetesebben megvizsgáljuk az étlapot, hamar szemet szúr, hogy igen vastagon fogott a ceruza, amikor beárazták a magyar konyha hagyományos, lágy kelt tésztából készülő, sült lepényét. Igen, 5600 forintnak megfelelő izlandi koronát kérnek a sajtos-tejfölösért, ennek fényében pedig a balatoni lángos árak már-már akciósnak számítanak. Mondjuk, ez érthető, hiszen aki egy kicsit is ismeri a szigetországot, esetleg járt is már ott, azt tudja, hogy az élelmiszer és az étkezési lehetőségek sokszor háromszor vagy négyszer annyiba kerülnek ott, mint itthon.

 

 

Így készítsünk klasszikus lángost otthon:
 

Hozzávalók:

  • 2 dl víz
  • 3 dkg élesztő
  • 1 csipet cukor
  • 50 dkg liszt
  • 1 csipet só
  • 2 evőkanál olaj (+ a sütéshez)
  • olaj (a sütéshez)
  • A tálaláshoz:
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 1 kis doboz tejföl
  • 1 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

  1. A vizet meglangyosítjuk. Egy edénybe szórjuk a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt és felöntjük egy kevés vízzel. Konyharuhával letakarjuk, és megvárjuk, amíg felfut.
  2. Egy tálban összekeverjük a lisztet és a sót, a közepébe mélyedést formálunk, ebbe tesszük az olajat, a felfuttatott élesztőt, a maradék langyos vizet. Összekeverjük és bedagasztjuk.
  3. A tésztát kelesztőtálba tesszük, és körülbelül fél órát kelesztjük. Ezután egy lisztezett tálcára olajos kézzel kis halmokat szaggatunk a tésztából. Így kelesztjük tovább még 10 percig.
  4. Egy serpenyőbe bőségesen olajat öntünk, felforrósítjuk, majd az olajos kézzel jól széthúzott és megformált tésztát belehelyezzük. Mindkét oldalát szép pirosra sütjük 1-1 perc alatt, lecsepegtetjük, és papírtörlőre tesszük, hogy a maradék olajat is felszívja. Megsózzuk, fokhagymával és tejföllel megkenjük, végül reszelt sajttal megszórjuk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.