Elhunyt Losonczi Ágnes, a magyar szociológia iskolateremtő alakja

Kivételes intellektusa, embersége és derűt sugárzó személyisége a magyar tudományos élet kivételes alakjává avatta.

Forrás: MTI2024. 08. 20. 13:35
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életének 96. évében elhunyt Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológus, a magyar szociológia iskolateremtő alakja. Losonczi Ágnes hétfőn hunyt el – tudatta a család az MTI-vel.

Mint írják, Losonczi Ágnes 1928. augusztus 27-én született Debrecenben. A világháború alatt deportálták, hazatérését követően táncművészeti, színházrendezői és bölcsész tanulmányokat követően a Népművelési Minisztériumban dolgozott, majd az 1960-as évektől érdeklődése a szociológia felé fordult.

Alapítója, később igazgatója volt a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének. Első kutatásai a zene társadalmi szerepével foglalkoztak, innen az életmód kérdései felé vitte érdeklődése, majd az egészségügy, az életfordulók, az öregség, a traumatizáció és az idő fogalma került kutatásai középpontjába.

Első könyve 1969-ben jelent meg, utolsó monográfiáját 2009-ben, nyolcvanegy éves korában publikálta. Kötetei és tanulmányai közül jó néhány az adott terület alapvető szakirodalmává vált, vendégoktatóként számos magyar egyetemen megfordult.

Kivételes intellektusa, embersége és derűt sugárzó személyisége a magyar tudományos élet kivételes alakjává avatta

– olvasható a közleményben.

Losonczi Ágnes 1993–1998 között a Magyar Mozgókép Alapítvány dokumentumfilmes szakkuratóriumának elnöke volt. Részt vett a Szociológia és a Replika című folyóiratok szerkesztésében.

Fontosabb művei A zene életének szociológiája (1969), Ártó-védő társadalom (1989), Sorsba fordult történelem (2005) és Az ember ideje (2009) című munkái. Munkáját 1999-ben Balázs Béla-díjjal, 2004-ben Akadémiai Díjjal, 2006-ban Nemes Nagy Ágnes-esszédíjjal ismerték el. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést 2007-ben kapta meg és Prima díjat vehetett át. Széchenyi-díjjal tüntették ki 2017-ben „a magyar szociológia egyik legnagyobb hatású tudósaként végzett jelentős zeneszociológiai kutatásai mellett újító szellemű, elsősorban a társadalmi fordulatok egyénre gyakorolt hatásával, illetve a traumatikus életszakaszok megélésének témájával kapcsolatos nagy jelentőségű tudományos életműve elismeréseként”. Hazám-díjat 2019-ben kapott.

Losonczi Ágnes temetését később, szűk családi körben tartják.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.