Megfutamodott a baloldal a közéleti vitáktól

Több miniszter is részt vesz az idei Tranzit fesztiválon, amelyet augusz­tus 22–25. között rendeznek a jól megszokott helyszínen, Tihanyban – tájékoztatta lapunkat Békés Márton, az eseményt szervező Kommentár Alapítvány kuratóriumi tagja. Hangsúlyozta, mindegyik ellenzéki párt visszautasította a nyilvános vitát a kormányoldal képviselőivel, annak ellenére, hogy a szervezők egyenlő esélyeket biztosítottak a feleknek. Emellett arról is beszélt, hogy a fesztivál mit jelent a jobboldalnak, honnan hová sikerült felfejleszteni.

2024. 08. 15. 4:50
Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felidézte: 2006-ban jelent meg a Kommentár folyóirat első lapszáma, amellyel azonos nevet visel a Tranzit-rendezvénysorozatot fenntartó és szervező alapítvány. Az első Tranzit elnevezésű eseményt még 2009 decemberé­ben rendezték Dobogókőn, azóta pedig folyamatosan jelentkezik a rendezvény egy tavaszi és egy téli konferenciával. A folyóirat a 2018. tavaszi megújulása óta negyedévente jelenik meg, szoros együttműködésben él a Tranzittal, 25. lapszáma pedig nem véletlenül a fesztivál idején debütál. – A szellemi és politikai felhozatal és a résztvevők szép száma biztosan igazolni fogja azt, amit a 2022-ben megjelent Tihanyi jobboldal című könyvünk hátsó borítójára írtunk: a magyar jobboldal sikerét a közösségben való gondolkodás és cselekvés szavatolja – fogalmazott a főszerkesztő.

Borítókép: Számos látogatót vonzott tavaly is Tihanyba a rendezvény (Fotó: Teknős Miklós)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.