Budapestet kedden érheti el az árhullám
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság több mint ötszáz szakembert vezényelt át a leginkább veszélyeztetett vízügyi igazgatóságokhoz, hogy az állami védvonalakon vegyenek részt az árvízvédelmi munkában. Magyarországon az éppen aktuális meteorológiai előrejelzés alapján
a következő hat napban a Dunán Adonyig a harmadfok szintje fölötti, több helyen az első- és másodfokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállásokra van kilátás.
A Lajtán akár a valaha mért legmagasabb értéket megközelítő, míg a Rábán és a Murán a másodfok szintje körüli tetőzésekre számítunk. A vízügy munkatársai folyamatosan figyelik az előrejelzéseket, és az aktuális adatokhoz igazodva készülnek, elsősorban a Duna és Lajta mentén. Mosonmagyaróvár védelmében zajlik a Lajta-szükségtározó megnyitásának előkészítése is.
Budapesten az alsó rakpartot kedden érheti el a víz.

A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse folytatja az árvízvédelmi munkák koordinálását az országban. Több mint félezer munkatársuk indult útnak és érkezik folyamatosan az árvízzel leginkább veszélyeztetett Észak-dunántúli és Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területére, hogy segítse az állami védvonalakon szolgálatot teljesítő kollégáik munkáját.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!