Elmarasztalta hazánkat az Európai Bíróság a bezárt tranzitzónák miatt

Az Európai Bíróság annak ellenére mondta ki jogsértőnek a menekültekkel való magyar eljárást, hogy a tranzitzónákat a kormány már korábban bezárta. Varga Judit szerint épp emiatt okafogyott a mai döntés. Ifj. Lomniczi Zoltán szerint ez a bíróság politikai érvelést használ a jogi érvelés helyett.

2020. 12. 17. 14:14
Hiába nyitott a migránsok számára a határ Szerbia felé, ez nem érdekelte az uniós bírákat Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdemes emlékeztetni továbbá arra is, hogy részben az EUB ítéletében foglaltakkal ellentétben az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2019. november 22-én hozott döntésében a magyar államnak adott igazat. A röszkei tranzitzónában való tartózkodás nem számít jogellenes fogva tartásnak – mondta ki ugyanis akkori másodfokú döntésében az EJEB – hívta fel a visszásságokra a figyelmet ifj. Lomnici Zoltán.

Az ítéletre Varga Judit, igazságügyi miniszter is reagált. – Az Európai Unió Bíróságának mai döntése okafogyott, hiszen már nem állnak fenn azok a körülmények, amelyekről jelen eljárás szólt. A tranzitzónákat bezártuk de a szigorú határőrizetet fenntartjuk. A jövőben is megvédjük Magyarország és Európa határait – írja közösségi oldalán a miniszter.

Korábban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is elmondta az Európai Bíróság májusi elmarasztalása után, hogy a kormány bár nem ért egyet vele, de az ítélet értelmében felszámolja a tranzitzónákat. Az ott tartózkodókat menekültszállásokra vitték.

A Magyar Helsinki Bizottság szakértője szerint 2016 óta már ötvenezer migránst toloncoltak ki, emiatt indokolt volt, hogy az Európai Bíróság „helyre tette” az Orbán-kormányt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.