Felfelé bukhat Karácsony párttársa

Komoly botrányba került Újbudán az eddigi alpolgármester, a párbeszédes Barabás Richárd, akit lapunk információi szerint az újraválasztott László Imre polgármester nem jelölne újra. A több millió forintnyi közpénzt eltaxizgató Barabásnak ugyanakkor párttársa, Karácsony Gergely dobhat mentőövet – és fontos fővárosi pozíciókat.

2024. 09. 24. 5:35
Borítókép: Karácsony Gergely és Barabás Richárd (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzati és az európai parlamenti választások után megindult a helyezkedés Budapest XI. kerületében is. Eközben Barabás Richárd, a kerület kultúráért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgármestere a baloldali összefogásnak köszönhetően bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe. A politikus azonban eltűnt a színről, jó ideje nem adott komolyabb életjelet magáról. Mostanra azonban kiderült, eltűnésének komoly oka volt. 

A Magyar Nemzet információi szerint ugyanis László Imre, Újbuda DK-s polgármestere nem akarja újra alpolgármesternek jelölni a Párbeszéd politikusát.

 Ennek oka pedig többek között az alpolgármester botránya, amely abból pattant ki, hogy a politikus több millió forintnyi közpénzt taxizgatott el az elmúlt években.
Amint arról már korábban is beszámoltunk, a Magyar Nemzet birtokába jutott több mint ötvenoldalas lista alapján az elmúlt öt évben az újbudai alpolgármesterek és azok munkatársai több száz alkalommal utaztak taxival, miközben a kerület gépjárművet biztosított nekik sofőrrel együtt.

Lapunk forrásai szerint a listán szereplő tételek tetemes részéért Barabás Richárd, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke és a kerület alpolgármestere felelt.
Ezt megerősítik a lapunk birtokába jutott hiteles tulajdoni lapok is, amelyeket összevetve a kerület által vezetett taxilistával, kiderül, hogy az indulások és az érkezések jelentős része a Barabás Richárd által birtokolt ingatlanok közvetlen közelében található. 

A Párbeszéd politikusának a vagyonnyilatkozata szerint két ingatlanja van, az egyik a Karinthy Frigyes utca és a Móricz Zsigmond körtér sarkán található épületben, a másik pedig a Hengermalom út 8. szám alatt. Ez a két helyszín pedig 2020. január elseje óta több mint négyszáz alkalommal szerepelt a táblázatban.

A Párbeszéd politikusának a kerületi politikából való kiszorításának ugyanakkor számára kedvező következményei is lehetnek. Amennyiben ugyanis Barabás Richárd kizárólag a Fővárosi Közgyűlés képviselője lesz, megszűnik az alpolgármesterségével járó összeférhetetlenség – így pedig Karácsony Gergely párttársaként a politikus akár komoly pozíciókhoz juthat a fővárosban.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.