– Jó híreim vannak, nem csütörtökön, hanem már kedden elhagyja a legmagasabb vízszint Magyarországot, ám ma még harmadfokú területek vannak, alacsonyabb szintre csak holnap számíthatunk – fogalmazott Orbán Viktor az operatív törzs vasárnap reggeli tájékoztatóján. A védekezés tizedik napján a miniszterelnök elmondta, a másik jó hír, hogy
továbbra sem várható nagymértékű csapadék, és tegnap délután megnyitották a Mosoni-Duna árvízvédelmi művét, amivel a térségben tovább csökken a vízszint.
Orbán Viktor elmondta, a védekezésben részt vevők száma folyamatosan csökken: szombaton 5344 hivatásosra volt szükség, vasárnap már csak 5325-re. – Az önkéntesek száma tegnap 1286 volt, arra számítunk, hogy ma már csak 324 önkéntesre lesz szükség – tette hozzá.
Dél felé vonul az ár, normalizálódik az élet
A nehezebb védekezési helyszínekről elmondta, Budapest alatt, Bátán százszázalékos a készültség.
– Baján és Dunaszekcsőnél is rendben vagyunk, új helyszín Madocsa, hatszáz homokzsákot kell odavinni. Paks rendben van, összességében tehát sikeres a védekezés
– mondta, hozzátéve, olyan feladatot kell megoldani, amit már egyszer megoldottak. Jelezte, megtekintette a 400 ezer ember vízellátását biztosító Kvassay-zsilipet is, ahol mindent rendben talált.
Újságírói kérdésre elmondta, hogy amíg a V4 működött, addig jó volt a vízügyi együttműködés. Megjegyezte, hogy Magyarországnak történelmileg is jól kiépült árvízvédelmi rendszere van, és nemzetközi szinten is át tudjuk adni a tapasztalatainkat. – Nekünk mindig van egy-két nap előnyük, mire ideér a hegyekből az ár, de ez semmit nem von le a különböző hatóságok hatékony munkájából.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány a politikai élet normális rendje szerint fog dolgozni az árvíz levonulta után.
Mint mondta, ez azt jelenti, hogy helyreáll a szokásos naptári rend. – Szerdán van egy konferencia, ahol a versenyképesség a téma, az európai versenyképesség támogatása és Magyarország új gazdaságpolitikája. Csütörtökön este pedig már Macedóniában tartunk közös kormányülést az új macedón kormánnyal – sorolta.