Intenzív vihar: több mint száz helyszínen avatkoztak be a tűzoltók a nyugati vármegyékben

Az erős szél bőven ad munkát a hatóságoknak.

Forrás: VAOL, VG2024. 09. 13. 19:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Útra dőlt fák, leszakadt ágak, megbontott tetők miatt telefonáltak a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeleteire – írta a katasztrófavédelem közleménye alapján a VG.

A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók több mint száz helyszínen avatkoztak be. Fertőszentmiklós közelében egy tizenöt méteres fa dőlt a 85-ös főútra, elfoglalva a fél útpályát. Mosonmagyaróváron és Sopronban parkoló autóra dőlt egy-egy fa, Beleden pedig megtelt egy utcai vízgyűjtő, ahonnan a csapadék egy családi ház udvarába folyt − áll a közleményben.

Az erős szél nagy gondot okoz

Pénteken a meteorológusok a nyugati, északnyugati megyékre erős szél miatt adtak ki citromsárga riasztást – számolt be róla a Vas vármegyei Hírportál.

Délután főként Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyéből érkeztek bejelentések a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeleteire, a legtöbben útra dőlt fák, leszakadt ágak, megbontott tetők miatt telefonáltak, de volt, ahol reklámtáblát tépázott meg a viharos szél.

Borítókép: Fakidőlésekhez riasztották a sárvári tűzoltókat is (Fotó: VAOL/VN/Dénes Bálint tű. őrmester/Sárvár HTP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.