Kiszorulhatnak a szociális bérlakásokban élők Ferencvárosból

A második ciklusát megkezdő polgármester nem foglalkozik érdemben az önkormányzati lakásokban élőkkel.

2024. 09. 11. 11:46
Borítókép: A Drégely utca 12. szám alatti önkormányzati bérház (Fotó: Havran Zoltán)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Elviekben a IX. kerület rendelkezik egy tömbrehabilitációs programmal, de én még ezt sosem láttam – jelentette ki Gégény Péter Ferencváros egyik fideszes körzetfelelőse. 

A politikus elmondta, az elmúlt években a ferencvárosi önkormányzat teljesen más szisztéma szerint haladt az épületek felújítása tekintetében, és nem követték azt az irányt, amit a józan ész, és a kerületben lévő házak állapota diktált volna. Ugyanis az elmúlt öt évben mindössze egy épületet sikerült az önkormányzatnak felújítania, miközben Ferencváros-szerte több olyan önkormányzati tulajdonú épület is van, amely életveszélyes állapotú.  

Az én körzetemben most a Drégely utca 12. és a Haller utca 54. van soron. Annyit tudtunk elérni az elmúlt egy évben, hogy ezeket a házakat december 31-i határidővel kiürítsék. Olyan épületekről beszélünk, amelyeket már nem lehet felújítani, mindenféleképp le kell bontani őket

– mondta el Gégény Péter.

Az azonban továbbra is nagy kérdés, hogy hova fogják költöztetni a kiürítendő házak lakót. Ugyanis az önkormányzat saját bevallása szerint jelenleg nagyjából negyven üres önkormányzati ingatlan található a kerületben, miközben csak a Drégely utca 12. szám alatt negyven család lakik. 

Így Gégény Péter szerint elképzelhető, hogy azokat a lakókat, akik cserelakást kérnek, de nem jut nekik, másik kerületekben fogják elhelyezni. 

Könnyen előfordulhat, hogy Baranyi Krisztinának köszönhetően kiszorulnak a szociális bérlakásokban élők a kerületből, ugyanis amennyiben a ferencvárosi önkormányzat jövő év elejéig nem tud elég lakást felmutatni, akkor ezeknek az embereknek valamelyik szomszédos kerületbe kell majd elköltözniük

– emelte ki Gégény Péter.

A másik lehetőség a lakók pénzbeli megváltása, vagyis, hogy a szociális bérlakásokban élőket egy előre megállapított négyzetméteráron kivásárolják az ingatlanokból. Azonban ez a négyzetméterár jelenleg mindössze 225 ezer forint, miközben a környéken található ingatlanok esetében már átlépte az egymillió forintot ez az összeg. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.