Egy férfi sok alkoholt fogyasztott, még másnap is részeg volt, mindez még 2023. szeptember 22-én este történt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – derült ki a vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből.
Lángoló szemétégetőbe esett bele egy négyéves kisfiú Szabolcsban
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélnék a részeges apát.

A férfi aztán elhatározta, hogy a családi ház udvarán egy nagyméretű gödröt ás, hogy abban a felgyűlt hulladékot és ruhaneműket elégesse, és amikor már égett a lom, egy doboz sörrel a kezében a gödörtől néhány méterre leült egy székre pihenni. Azonban az udvaron játszott a négyéves gyermeke, aki egy ruhadarabot akart a tűzbe dobni. A férfi észrevette a gyermek szándékát, azonban nem akadályozta meg, hogy a lángoló gödör közelébe menjen,
a kisfiú pedig a gödör széléhez érve elvesztette az egyensúlyát, és fejjel előre az égő hulladékba zuhant.
Az apa a gyermeket a lábánál fogva rántotta ki a lángok közül, aki addigra már életveszélyes égési sérüléseket szenvedett. A főügyészség a férfit gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja, vele szemben
végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Két veszélyes drogdílerre csapott le a TEK
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.

Ilyen sincs minden nap: az Amerikai Nemzeti Gárda gyakorlatozik Magyarországon + fotó
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.

Semmiképp ne vegyen ilyen dubai csokis jégkrémet, veszélyes dolog lehet benne!
A terméket forgalmazó cég visszahívást rendelt el.

Két percen múlt, hogy elgázoljon egy férfit a vonat, három kamasz mentette meg
Ha a fiatalok nem cselekednek ilyen bátran, tragédia lett volna a történet vége.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mindenki csinálja, pedig rég betiltották: ön tisztában van ezzel a törvénnyel?

Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet

Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik

Olasz tábornok Magyarországon: Ha nem akarsz meghalni Kijevért, törekedj a békére

A hasi zsír eltüntetése: 7 napos mintaétrend, ami segít a fogyásban

Magyarország kitaposta az utat – most bődületes összeggel követnék a példáját

Súlyos baleset történt Nógrádban, teljes útzárral kell számolni

Király Gábort kitagadták a szombathelyi szurkolók

Az Arsenal vezetőedzője színt vallott, ennyire tiszteli a Liverpool bajnoki címét

A kémüggyel lehelnének életet a besült atombombába

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Címoldalról ajánljuk