Szentkirályi: Jobban járnak a budapestiek, hogy Magyar Péter nem ült be a közgyűlésbe

A Budapesti Fidesz elnöke elmondta, Magyar Péternek fogalma sincs arról, milyen munka zajlik a fővárosban.

2024. 09. 26. 20:52
_CZ_7135
20240603 Budapest Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Péternek az elmúlt 24 órában három alkalma is lett volna arra, hogy nyilatkozzon arról, milyen alkuk zajlanak Budapestről közte és Karácsony között – mondta el a közösségi média oldalára feltöltött videójában Szentkirályi Alexandra. A politikus kiemelte: 

Abból az ámokfutásból, amit tegnap este és ma reggel láthattunk, hallhattunk, egyáltalán nem derült ki, hogy a Tisza Pártnak milyen elképzelése van Budapesten, inkább csak az, hogy Magyar Péternek fogalma sincs róla, hogy hogyan működik a város.

Magyar Péter ugyanis elsőként azt tévesztette el, hogy mekkora a főváros költségvetése, Ezután pedig arról nyilatkozott, hogy a pártja szeretné megerősíteni a BKK-rendészetet. A hiba mindösszesen annyi, hogy a BKK-rendészet jelenleg nem létezik.

Péter, nincs olyan, hogy BKK-rendészet. Szerintem te a FÖRI-re gondolhattál, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságára. Az pedig éppen az én javaslatom volt már a kampányban is, hogy a rendőrök és a FÖRI-sek járőrözését emeljük vissza a korábbi, 2019 előtti szintre

– tette hozzá Szentkirályi, aki ezek után kiemelte, lehet, hogy a budapestiek valóban jobban járnak azzal, hogyha Magyar Péter nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe, láthatóan ugyanis fogalma sincs arról, hogy ott milyen munka folyik.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.