1956 az egyik legnagyobb magyar ünnep. Az volt, és az is marad – jelentette ki Fekete Rajmund történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjújában. Kiemelte: 1956 igazsága mérce és iránytű, ami a büszkeségünket táplálja.
A pesti srácok és lányok nevét hallva önkéntelenül is kihúzzuk magunkat. Nem azért kell megőrizni az emléküket, mert így kívánja a tisztesség. Hanem azért, mert ők voltak azok, akik sok más, névtelen társukkal együtt nemet mondtak a kommunista diktatúrára. És nem csupán nemet mondtak, de harcoltak is ellene, fegyvert fogtak és kockára tették legértékesebb kincsüket, az életüket azért, hogy mi itt ma, szabadon élhessünk
– fogalmazott.
A huszadik századi totalitárius diktatúrákban csak az 1956-os magyar függetlenségi és szabadságharc mert szembeszállni a mindenhatóvá vált terrorisztikus állammal. – Mert a kommunizmussal nem lehetett megbékélni. Mert végső soron a nemzet megmaradásáról és az emberi méltóságról volt szó – húzta alá.
A forradalmat ugyan leverték, mindössze 13 nap szabadság jutott a magyaroknak 1956 őszén, de ahogyan annak idején Milovan Gyilasz jugoszláv író, politikus fogalmazott: „a magyar forradalom a kommunizmus végének kezdete” volt. Lerántotta a leplet a szovjet típusú terrorrendszerek rideg valóságáról – mutatott rá az igazgató.
Hatvannyolc évvel ezelőtt a magyarság a legjobb és legszebb arcát mutatta fel a világnak. A magyar szó a bátorság, a szabadságszeretet, a nemzeti összefogás, a hazaszeretet, a hősiesség szinonimájává vált
– jelentette ki a történész, kiemelve: „mindezért hálásak vagyunk nekik.”
A szovjet hadsereg rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett Magyarországon, azon belül is különösképpen Budapesten: két hét alatt közel 700 idevezényelt szovjet katona esett el, másfél ezer megsebesült, félszáz eltűnt. Csak a Corvin közben több mint húsz harckocsit, önjáró löveget és páncélozott szállítójárművet semmisítettek meg a pesti srácok és lányok.
A magyarok közül csaknem húszezer felkelő szenvedett sérülést, mintegy 2700 ember életét vesztette, 200 ezren emigrálni kényszerültek. Az összecsapások alatt bekövetkezett veszteségek mintegy 44 százalékát a legfiatalabb korosztály, a pesti srácok és lányok adták: nagyjából 750 fiatalkorú vesztette életét.
„1956 két hétnyi szabadságára hét év represszió következett” 1956 végétől az 1963–as amnesztiáig. – Vagyis minden egyes forradalmi napért fél év terrorral fizetett a magyar társadalom – állapította meg. Mint mondta, 229 embert végeztek ki perekben hozott ítélet nyomán, 26 ezer embert ítéltek el, 25 ezret bebörtönöztek vagy internáltak, 860-at hurcoltak a Szovjetunióba. Az 1956 decembere és 1957 januárja között elrendelt sortüzekben legalább nyolcvanan haltak meg – sorolta.
– Mindez a magyar történelem legsúlyosabb politikai megtorlása volt – emlékeztetett. Azok, akik elkerülték a bitófát, évtizedekig másodrendű állampolgárok, megtűrt személyek voltak. Ilyen volt például Wittner Mária is, akit a forradalom leverését követően első fokon halálra ítéltek, majd 1970-ig börtönben tartottak fogva – idézte fel.
A Szovjetunió azért intézett ilyen brutális erejű támadást és megtorlást Magyarországgal szemben, mert a magyar forradalom és szabadságharc
nem az életkörülmények, nem az ellátás, a megélhetés javítását vagy a normák csökkentését követelte, hanem magát a kommunista rendszert és az azt ránk erőltető megszállást utasította el, vagyis nyíltan antikommunista és szovjetellenes volt
– mondta Fekete Rajmund.
– A magyarok osztálykülönbség nélküli szabadságot és függetlenséget akartak, legyen az munkás, paraszt, diák, polgár, értelmiségi. Egyszóval mindenki. A nemzet felülírta az osztályhovatartozást, ami eleven cáfolata volt a marxi tanításnak. 1956-ban a magyarok szabadságot, nemzeti függetlenséget és szabad választásokat akartak szovjet tanácsadók és szovjet tankok nélkül. Ezért is azonosult vele oly magától értetődően a világ minden szabadságszerető embere az Amerikai Egyesült Államoktól Dél-Afrikáig, Koreától Törökországig. Mert mindenki átérezte, hogy élet-halál harcunk az iszonyatos túlerővel szemben az emberi méltóságért, nemzetünk megmaradásáért, identitásunk megőrzéséért folyik – húzta alá a történész.
Fekete Rajmund a brüsszeli Liszt Intézet csütörtöki, 1956–os megemlékezésén tartott előadást, amelyen többek között a mártírhalált halt Tóth Ilonkáról szóló képregény-kiállítást is bemutatták.
