Diszkóbotrány, korrupciógyanús ügyek és a mentelmi jog
A baloldali politikus maga sem áll távol a bűncselekménygyanús ügyektől, mint nemrég kiderült, a vezetése alatt a Diákhitel Központ Zrt. egy olyan céggel kötött túlárazott szerződéseket, amelynél az öccse dolgozott. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése túlárazott szerződésekről számolt be, megemlítve a PLANB Magyarország Kft.-t. Ha valóban jogellenes szerződések születtek, akár hűtlen kezelés és hamis okirat felhasználása is felmerülhet a volt vezérigazgatóval szemben.
Magyar Péter rossz hírének növekedéséhez a diszkóbotránya is jócskán hozzátett: még júniusban botrányosan viselkedett egy belvárosi szórakozóhelyen, és a hatóságok gyanúja szerint lopást követett el azzal, hogy elvette az egyik, az ő fiatal lányokkal való táncát videózó vendég telefonját, majd a készüléket a Dunába dobta.
A Tisza Párt elnöke a választási kampányban még azt hangoztatta, hogy eltörölné a képviselők mentelmi jogát, a saját botránya után azonban már egészen másként ítéli meg a kérdést. Az Európai Néppárt frakciója minden bizonnyal megvédi tagját, azaz nem fogja támogatni az Európai Parlamentben a képviselőcsoporthoz tartozó politikus mentelmi jogának felfüggesztését. Mindezek hozzájárulhattak ahhoz, hogy az emberek kezdenek kiábrándulni Magyar Péterből, és nem fogékonyak a Tisza Párt elnökének botránypolitizálására.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!