Fekete-Győr András büszke rá, hogy elítélték

A Momentum volt elnöke felfüggesztett börtönt kapott.

2024. 10. 17. 15:15
Fekete-Győr András a Momentum elnöke fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Életem végéig büszke leszek rá, hogy elítéltek egy önkényes, korrupt rendszer elleni fellépésért. Az ítélet csak megerősíti bennem, hogy küzdeni kell a rendszer ellen. Továbbra is ott leszek az első sorban, amikor cselekedni kell” – írta közösségi oldalán Fekete-Győr András, miután őt és Szarvas Koppány Bendegúzt is bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla. Mindkét momentumos politikus felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A politikus szerint ezzel az ítélettel egy újabb lépést tettünk az ötvenes évek Magyarországa felé. Úgy véli, a mai nappal elmondhatjuk: újra vannak politikai elítéltek is hazánkban. Az ítélet szerinte azt is jelenti, hogy

az első országgyűlési képviselő lesz, akit megfosztanak a parlamenti mandátumától.

Fekete-Győr András azt írta: fél attól, hogy akadályozni fogják Cseh Katalin eskütételét, ezért átadja neki országgyűlési mandátumát, ő pedig a Momentum pártalapítványának, az Indítsuk be Magyarországot alapítványnak az elnökeként folytatja tovább a küzdelmet azért, hogy a 2026-os új rendszerváltás valódi és tartós legyen.

 

Fekete-Győr András sajátosan értelmez, Cseh Katalin eltűnt

Fekete-Győr András sajátos módon értékelte az ítéletet: szerinte a Fidesznek így két erős vezetővel kell majd megküzdenie.

A Fidesz azt hitte, meggyengíthet minket, de valójában megerősített bennünket

– írta a felmérések szerint az érdemi támogatottsággal nem rendelkező párt politikusa. Szerinte az igazi rendszerváltó küzdelem csak most veszi kezdetét.

A most parlamenti képviselővé váló Cseh Katalin egyébként a június 9-i európai parlamenti választás előtt néhány nappal, június 4-én volt utoljára aktív a közösségi médiában. Csak feltételezni lehet, hogy a következő napoktól újra aktivizálja magát a Facebookon.

A volt pártelnök bejegyzéséhez kommentet fűzött Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke, a Második Reformkor Párt vezetője is, aki gratulált Fekete-Győr András elítéléséhez. „Ma kaptál egy fekete pontot a NER-től, de ez lesz majd az útleveled is a jövő demokratikus Magyarországának felépítéséhez” – jegyezte meg a politikus.

Borítókép: Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.