Ferencvárosban egyszemélyi uralmat épít ki Baranyi Krisztina

A baloldali polgármester már az első nap magához ragadta a irányítást.

2024. 10. 08. 22:31
Budapest, 2024. április 24. Baranyi Krisztina (független) ferencvárosi polgármester felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2024. április 24-én. MTI/Bruzák Noémi
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Busás fizetés az alpolgármestereknek

A polgármester fizetését nem a testület állapítja meg, hanem országos szintű törvény. Ugyanakkor az alpolgármesterek fizetését a polgármesteréhez igazítják, annak 70-90 százalékában állapíthatja meg az önkormányzat.

Baranyi Krisztina az előző ciklusban nem tudta megszavaztatni, hogy az alpolgármesterei megkapják a 90 százalékot, de a mostani szövetségesei ezt szó nélkül elfogadták. Így a kerületi költségvetésből közel félmilliárd forintot kap meg ebben a ciklusban csak a három alpolgármester.

Azaz a baloldali polgármester az öt éve alatt összesen 120 millióba kerül a ferencvárosiaknak, míg helyettesei közel évi 100 millió forintba.

A képviselők azonban nem jártak ilyen jól, alacsony havi fizetést kapnak a polgármestertől, a visszafogott költségvetésre hivatkozva.

 

Baloldali képviselőnek sem tetszik

Bár Baranyi Krisztina korábban mondott olyat, hogy a választások után együttműködik majd az ellenzéki képviselőkkel, ez azonban nem valósult meg a gyakorlatban. Az alakuló ülésen inkább gyerekes módon személyeskedett az ellenzékiekkel és érdemi válaszokat sem adott nekik.

Baranyi Krisztina „újfajta” szemléletű városvezetési módszereit a DK–MSZP színeiben bejutott képviselő, Torzsa Sándor is számon kérte, mivel módosító javaslatát egyszerűen nem akarta megtárgyalni a polgármester mindenféle ürügyre hivatkozva.

Szeretném emlékeztetni polgármester asszonyt, hogy a két ellenzéki frakcióra a választók 57 százaléka szavazott, míg önre csupán 43 százalék. Tehát a többség itt az önkormányzatban kisebbségben van, és több tiszteletet szeretnék kérni a ferencvárosiak 57 százalékának, akiket mi itt képviselünk.

– jelentette ki Torzsa Sándor.

Borítókép: Baranyi Krisztina (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.