Halálra késeltek egy tinédzsert ma hajnalban

A felek egy szórakozóhely előtt vitatkoztak össze, a vita késelésig fajult.

Forrás: BOON2024. 10. 13. 14:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy vita hevében leszúrt egy 16 éves fiút egy 20 éves fiatal férfi Kisavason – írta saját értesüléseire hivatkozva a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hírportál.

Halált okozó testi sértés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 20 éves vadnai férfival szemben. A gyanúsított 2024. október 13-án 1 óra 40 perc körüli időben egy miskolci szórakozóhely előtt előzetes szóváltást követően megszúrt egy 16 éves arnóti fiút. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy az újraélesztés ellenére a helyszínen meghalt– írták.

A rendőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert.A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a beismerő vallomást tett elkövetőt őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására is.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Yuri Cortez / AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.