Magyar Péter végül nem tett feljelentést Vogel Evelin ellen, még csak nyomozás sem indult

A Tisza Párt elnöke egy ideje már hallgatásba burkolózik az ügyben.

Forrás: Mandiner2024. 10. 14. 14:53
Magyar Péter és Vogel Evelin. Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán
Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról lapunk is beszámolt, Vogel Evelin Indexnek adott interjúja után Magyar Péter súlyos vádakkal illette exbarátnőjét, azt állítva, hogy Vogel május óta zsarolja őt és a pártot. Harmincmillió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőle és a párt másik öt tagjától. Az azóta újabb videóval jelentkező Vogel Evelin visszautasította Magyar Péter vádjait, mondván, hogy soha nem zsarolt senkit.

Nagyon mérges lesz, dühös. De azt fogja mondani, hogy ő erre számított, sőt talán azt is, hogy ez a Fidesz műve, mert nyilván mindenre ez a válasza

– jósolta meg előre Vogel Evelin még az Indexnek adott interjúban, amikor azt kérdezték tőle, mit tesz majd volt kedvese, Magyar Péter, amikor az interjú nyilvánosságra kerül. Vogel azt nem tudta megmondani, mit fog vele csinálni a Tisza Párt elnöke, de reményét fejezte ki, hogy nem bántja majd a családját.

Nem mondom azt, hogy bármire képes, de sok mindenre képes

– fogalmazott Vogel Evelin. 

Az interjú nem volt híján erős kijelentésekben, Magyar Péter egykori kedvese nem szépítgette a Tisza Párt elnökének személyiségét. Felidézte:

Ő alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a biztosra játszott.

Az exbarátnő kitért arra is, miképp viselkedett a Tisza Párt elnöke, ha kihozták a sodrából. Mint fogalamzott, „És én nem szoktam annyira félni valójában, de amikor egy nővel szemben áll egy férfi, aki minden dühét, erejét, hangját kiadja, az nagyon ijesztő tud lenni egy nő számára. És ha jól emlékszem, én akkor sírva is fakadtam, vagy később”. 

 

Válaszok nélkül

Az elhangzottak fényében nem meglepő, hogy Magyar feljelentéssel fenyegetőzött. A baloldal új politikusa később az ATV-ben megerősítette, hogy feljelentést tesz, és azt is elmondta, hogy állításait öt tanú is alá tudja támasztani. A Mandiner azonban felhívta a figyelmet arra, hogy Magyar Péter az ATV-s interjú óta (vagyis két hete) nem beszélt, nem posztolt a feljelentésről. Ezért múlt héten megkeresték a Tisza Pártot, hogy Magyar vagy a párt más tagja fordult-e ez ügyben a hatóságokhoz, de nem érkezett válasz. 

A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy illetékességi területükön nem azonosítható olyan feljelentés, amelyet európai parlamenti képviselő tett zsarolás gyanújával.

Ahogy azonban a Magyar Nemzet is beszámolt a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István az ügyészséghez fordult, és zsarolás, valamint hamis vád bűntettének gyanújával is bejelentést tett Magyar állításaira vonatkoztatva.

A válasz szerint az ügyészség a feljelentést áttette a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, amely a feljelentést – bűncselekmény gyanújának hiányában – elutasította. Az indoklásban az áll, Tényi – Magyar Péter kijelentéseire alapozott – feljelentésének tartalma alapján konkrét történeti tényállás nem rekonstruálható. 

A Mandiner szerint a Tényi Istvánnak küldött rendőrségi határozat alapján kijelenthető: a bűnügyi nyilvántartásokban történt előzménykutatáson megállapították, Magyar Péter nem tett feljelentést zsarolás elkövetése miatt.

Borítókép: Magyar Péter és Vogel Evelin (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.