Megújult a főváros népszerű tere

Év elején láttak munkához a Klauzál téren.

2024. 10. 08. 21:26
Budapest, 2016. április 30. Huszár-szobor (1848-as emlékmű), Széri-Varga Géza szobrászművész 2007-ben felavatott alkotása, mellette az aradi vértanúk emlékére állított kopjafa a főváros VII. kerületében, a Klauzál téri parkban. MTVA/Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Fotó: MTVA/Róka László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Befejeződött a VII. kerületi Klauzál tér felújítása. Az erzsébetvárosi önkormányzat 2020-ban döntött a tér felújításáról, és négy év kellett a munkálatok befejezéséhez.

A tér már elég rossz állapotban volt, hiszen a baloldal és Niedermüller Péter 2019-es önkormányzati győzelme után a kerület utcáit és köztereit ismét elfoglalták a hajléktalanok, és a köztisztaság is érezhető mértékben romlásnak indult.

A felújítás tervezési folyamata 2020-ban kezdődött. A végleges tervek 2022 végén készültek el, ezt követően 2023-ban indult meg a közbeszerzési eljárás. Idén év elején kezdte el a munkát a kivitelező. A játszótér, a sportpálya és a kutyafuttató a terveknek megfelelően idén május végére elkészült.

A teljes parkot pedig október 8-tól használhatják a budapestiek.

 

Borítókép: A Klauzál tér (Fotó: MTVA/Róka László)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.