Információink szerint tegnap több tanút is meghallgatott már a rendőrség a Lakatos-botrányban, köztük a vélt sértettet, az egykori nevelőjét, akinek először mesélte el a fiú a történteket, valamint az ügyet nyilvánosságra hozó Ábrahám Róbert újságírót is.
Emlékezetes, Lakatos Márkról Ábrahám Róbert műsorában állította azt egy egykori intézetis fiú, hogy évekkel ezelőtt, amikor még kiskorú, 15 éves volt, fajtalankodott vele a baloldali véleményvezér, aki ráadásul a „gyermekvédelmi” influenszertüntetés egyik arca is volt.
A fiú arról is beszélt, hogy külön ember volt arra a célra, hogy az árvaházakban felkutassanak fiatal heteroszexuális fiúkat, akik nyomoruk okán megvásárolhatók homoszexuális együttlétekre, és a kiválasztott gyerekeket a kerítő le is szállította és átadta a megrendelőinek, ami után jutalékot kapott. A fiú elmondása szerint az „átadás” előtt drogot is adtak neki, majd a lakásban olyan dolgot is meg kellett tennie Lakatos Márkkal félelemből, amit nem akart. Az állami gondozott fiú állítólag egy pár cipőt és pénzt kapott mindezekért. Úgy tudjuk, az egyik tanúvallomásban azt az embert is megnevezték, aki állítólag kiközvetíthette a fiút Lakatoshoz.
A fiú videóvallomását – egy feljelentés keretében – eljuttatták a Fővárosi Főügyészségnek. Onnan a feljelentést megküldték a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, a BRFK pedig aznap elrendelte a nyomozást, ám azt nem mondták meg, hogy milyen bűncselekmény gyanújával.
Lapunk ugyanakkor úgy tudja, hogy emberkereskedelem gyanújával rendelték el a nyomozást, de hozzátesszük, szakértők szerint még több más bűncselekmény is felmerül az ügyben. A botrányba több liberális celeb is belebukhat.
Lakatos Márk egyébként többnapos hallgatás után szólalt csak meg, és visszautasította az ellene felhozott állításokat. Sajtóinformációk szerint Lakatos a botrány elől külföldre menekült, ezt forrásaink is megerősítették.