Ezekkel a csodaszép hajókkal zárt újabb rekordszezont a Balatoni Hajózási Zrt.

A minden korábbinál sikeresebb nyári forgalmat követően 2,2 millió utassal, közel húszszázalékos utasszám-növekedéssel zárja a 178. személyhajózási szezont a BAHART.

2024. 10. 25. 15:48
A felújított Jókai hajó a Balatonon (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minden korábbinál sikeresebb nyári forgalmat követően 2,2 millió utassal, közel húszszázalékos utasszám-növekedéssel zárja az október 23-ig tartó 178. személyhajózási szezont a BAHART.

A felújított Jókai hajó a Balatonon (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A hazánkban tapasztalható turisztikai konjunktúrát jól mutatja, hogy a személyhajók 857 ezer utast szállítottak, amely az előző évi rekorderedményt is 19 százalékkal haladja meg.

A kompok fedélzetén pedig 1,38 millió utazót köszönthettek ez idáig, ami mintegy 27 ezerrel több, mint tavaly ilyenkor. Az év végéig pedig várhatóan a 2023. évi 1,4 milliós rekord is megdőlhet majd.

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon idén. Az új BAHART katamaránok egyike a Balatonon (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kiemelkedő eredményei részben a települések között közlekedő menetrendi hajóknak köszönhető, amelyek 617 ezer utast szállítottak az idei szezonban.

A legkedveltebb járatok 2024-ben is a Fonyód–Badacsony, valamint a Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalak voltak, amelyeken az új katamaránok, Tomaj és Balaton is közlekedtek. Az Orbán-kormánynak több mint hatmilliárd forintos támogatásából megépített és idén márciusban átadott két-két új komp és katamarán a teljes szezon alatt rendkívül népszerű volt az utasok körében.

Jól mutatja ezt, hogy a Fonyód–Badacsony útvonalon idén már közel 250 ezren utaztak, ami az előző évhez viszonyítva húszszázalékos növekedést jelent. Míg a legtöbb utast, szám szerint 140 ezret a Fonyód és Badacsony között közlekedő új Tomaj katamarán szállította a két part között. A sikerekhez hozzájárultak a séta- és nosztalgiahajók is, amelyekre összesen 195 ezer utas váltott jegyet, ötvenezerrel több, mint tavaly.

A legnépszerűbb sétahajós, naplementés kikötők Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi voltak, míg a nosztalgiahajók közül a Helka, a Jókai és Kelén fedélzetéről gyönyörködtek leginkább az utasok a Balatonban.

A felújított Jókai hajó Balatonfüred egyik népszerű vitorláskikötője mellett (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A bulihajókra Balatonbogláron és Révfülöpön, Siófokon, valamint Fonyódon és Badacsonyban szálltak fel a legtöbben, míg a gyerekhajók Keszthelyen, Balatonmáriafürdőn és Balatonlellén vonzották a legtöbb utast. A programhajókra összesen 29 ezren váltottak jegyet, a rendezvényhajókon pedig 14 ezer fő utazott idén. Továbbra is folyamatosan nő a Balaton környéki aktív turisták száma, amit igazol az is, hogy idén a tavalyinál is hat százalékkal több, mintegy 175 ezer kerékpárt szállítottak a BAHART hajóin.

Egyre inkább teret hódít az online és automata jegyértékesítés is. Míg tavaly 69 ezer alkalommal vették igénybe a BAHART online jegyértékesítő felületének szolgáltatásait, idén 25 százalékkal többen, 86 ezren vásároltak maguknak így jegyet. Mellettük pedig további 74 ezer utas használta a kikötőkben elhelyezett jegyárusító automatákat.

A tavalyi sikereknek köszönhetően az október 26-án kezdődő őszi szünet alatt Siófok, Balatonfüred és Keszthely kikötőiben még minden nap sétahajózásra várják az új és klasszikus nosztalgiahajók az utasokat, míg hétvégente és az ünnepnapokon menetrendi hajók indulnak Fonyód–Badacsony, illetve Siófok–Balatonfüred–Tihany között. Mindezek mellett a népszerű települési eseményekhez és ünnepnapokhoz is kapcsolódnak programok, így október 26-án Halloween gyerekhajó indul Siófokról és Balatonfüredről, míg november 9-én a XXII. Gardália Napok alkalmából indul sétahajójárat Tihanyból. A kompok pedig 30 percenként közlekednek az őszi szünetben a két part között.

A Balaton négy évszakos kínálatához az előszezoni, valamint a késő őszi járatok közlekedtetésével a BAHART és a balatoni hajózás jelentős mértékben hozzájárul.

Az új BAHART kompok egyike a Balatonon (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A gazdaság új fellendülésének egyik legfontosabb hajtóereje a turizmus. Az ágazat rekordszintű adataihoz pedig a BAHART kiváló eredményei is jelentős mértékben hozzájárulnak, ami a fogyasztás élénkülésén keresztül támogatja a gazdasági fejlődést. A kompok az őszi szünetet követő időszakban is folyamatosan közlekednek az év minden napján. November 3-ig Szántódrévből 7.00 és 19.00 között, míg Tihanyból 7.15 és 19.15 között indulnak, 30 perces időközönként. Ezt követően hétköznapokon 60, hétvégéken pedig 30 perces időközönként közlekednek a két rév között – olvasható a közleményben.

Borítókép: A felújított Jókai hajó a Balatonon (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.