Karácsony Gergely szerint a főváros törvénytelen működése nem akkora gond

– Egy jó eszközt látok az olimpiában Budapest fejlesztéséhez, és nyilván minden eszközt meg kell ragadnom ahhoz, hogy a város fejlődjön – fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában csütörtökön. Budapest főpolgármestere szerint ő nem szokott csődről beszélni, csak arról, hogy a főváros helyzete nem fenntartható. A főváros törvénytelen működésével kapcsolatban azt mondta, nem tudja megígérni, hogy a helyzet megoldódik.

2024. 11. 29. 7:00
Fotó: Képernyőfotó
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A javaslat

Karácsony szerint a főpolgármester-helyettesek megválasztásának ügyében a politikai felelősség megoszlik a frakciók között. Az ő felelőssége az, hogy javaslatot tegyen. Közölte, Vitézy Dáviddal, a Podmaniczky Mozgalom vezetőjével szívesen dolgozna egy csapat részeként Budapest érdekében, de úgy tűnik, hogy a Fővárosi Közgyűlés 

egy olyan sziget az országban, ahol ez nem lehetséges.

Annak kapcsán, hogy a képviselők nem szavaztak a főpolgármester-helyettesekről a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, mert az erről szóló javaslatot levették a napirendről, azt mondta: szerinte szavazni kellett volna, és kiderült volna az, hogy egyik jelöltnek sincsen támogatottsága, és így a közgyűlésen nagyobb lett volna a súly, hogy van egy feladat, amit nem végeztek el. Megjegyezte: az általa előterjesztett jelöltek megválasztására ő sem látott nagyon nagy matematikai esélyt. A parkolási rendszer megváltoztatása kapcsán Karácsony Gergely elmondta, 2027. január elsejétől emelik a parkolási díjakat, és ez azt jelenti, hogy öt éven keresztül befagyasztják a díjakat. Ez az új rendszer igazságosabb, fenntarthatóbb és az autósoknak is jobb lesz – közölte. 

 

Csődbe megy-e a főváros? Lesz-e olimpia?

Karácsony Gergely arra a kérdésre válaszolva, hogy csődbe megy-e a főváros, azt mondta: szerinte a csődről az beszél, aki elő akarja idézni. 

Én nem szoktam csődről beszélni, mindig arról beszélek, és ez sajnos igaz, hogy a főváros pénzügyi helyzete nem fenntartható. Tologatjuk magunk előtt a problémát, de ez így hosszú távon nem fog menni

– fogalmazott. A kormány és a főváros kapcsolatáról szólva azt mondta, az nem javult érdemben az elmúlt időszakban. Hozzátette, nagyon szeretne normális, kiegyensúlyozott kapcsolatot a kormánnyal. Karácsony Gergely elmondta, támogatják a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiakoncepcióját, mert az 95 százalékban városfejlesztési program. 

Egy jó eszközt látok az olimpiában Budapest fejlesztéséhez, és nyilván minden eszközt meg kell ragadnom ahhoz, hogy a város fejlődjön

– fogalmazott. A fővárosi drogstratégiáról szólva kiemelte: az teljes mértékben elutasít minden, a drogfogyasztást liberalizáló lépést. A stratégia összhangban van a nemzeti drogstratégiával – jegyezte meg. 

Karácsony Gergely szólt arról is, hogy 2023-ig folyamatosan csökkent a fővárosban a hajléktalanok száma, de történt egy negatív irányú változás, aminek vizsgálják még az okait. Szerinte ez összefüggésben van azzal a jelenséggel, hogy a betétdíjas üvegek visszaváltásának lehetősége miatt nehéz sorsú emberek adott esetben vidékről Budapestre érkezve ebből próbálják magukat fönntartani. Karácsony Gergely a műsor végén kijelentette: a teljes idejét annak szenteli, hogy Budapest talpon maradjon, és megtisztelve érzi magát, hogy elkezdhette második ciklusát.

Borítókép: Karácsony Gergely (Forrás: Képernyőfotó)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.