– Körülbelül 300 ezer fiatal jogosult a munkáshitelre, ami a szakképzésben tanulóknak szól, valamint azoknak a fiataloknak, akik érettségi után elhelyezkednek a munkaerőpiacon – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a közszolgálati televízió adásában.
Kiderült, milyen feltételekkel vehető fel a munkáshitel + videó
Több százezren vannak a jogosultak között.

Varga-Bajusz Veronika kiemelte: a tizenhét és huszonöt év közötti fiatalok vehetik föl a munkáshitelt, amelynek fontos feltétele még legalább három hónapos munkaviszony vagy vállalkozói jogviszony. A hitelt igénylő fiataloknak vállalniuk kell, hogy öt évig Magyarországon dolgoznak, valamint hogy a hiteltörlesztés alatt végig fenntartják a munkaviszonyukat vagy vállalkozói jogviszonyukat. A hitel igénylésénél fontos szempont még az adótartozás-mentesség is.
Maximum négymillió forint a felvehető összeg, de a fiatalok szabadon dönthetnek, hogy mennyire van szükségük.
A munkáshitel kamattámogatott, tízéves futamidővel rendelkezik és szabadon felhasználható. Utóbbi azért lényeges, mert többféle élethelyzetben kell tudnia segíteni.
További Belföld híreink
A vállalkozást indító fiatal az eszközbeszerzéstől kezdve a műhelybérlésig bármire fordíthatja a munkáshitelt, amellyel a foglalkoztatásban álló fiatal pedig egyéni életkörülményein tud segíteni akár gépjármű-vásárlásnál, akár lakhatásnál.
A kormány célja továbbra is, hogy a családosokat támogassa
– fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: itt is elérhető az a lehetőség, hogy egy gyermek után a törlesztőrészletből két év szünetelést lehet kérni, két gyermek után a szünetelés mellett a tartozás felét elengedik és három gyermek után a teljes tartozást elengedik.
Varga-Bajusz Veronika kitért még a szakképzés átalakítására is, amelyről elmondta, hogy nagyon szépen bevált az új struktúra. – Ezt bizonyítja egyebek mellett, hogy a versenyeken a magyar diákok egyre kiemelkedőbbek: míg tavaly az EuroSkills-en Magyarország a második lett, addig idén a WorldSkills világversenyen az induló hetven ország közül a tizedik helyen végzett Magyarország.
– Világszínvonalú szakképzésünk van – jelentette ki Varga-Bajusz Veronika.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP/The Yomiuri Shimbun/Keita Ikeda)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kocsis Máté: Ez egy virtigli balos program! + videó
A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

Feljelentették a Tisza Pártot
A párt személyes adatokkal élhetett vissza.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Sorskérdés, hogy lesz-e háború
A honvédelmi miniszter Siófokon arra kérte az embereket, hogy írják alá a petíciót Brüsszel háborúpárti kezdeményezése” ellen. Úgy fogalmazott: a nyomásgyakorlás ellenére csak közösségi támogatással lehet megvédeni a magyar érdekeket.

Pikk Bayerrel és Ambrózyval – Magyarország tönkretétele tíz lépésben + videó
A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kocsis Máté: Ez egy virtigli balos program! + videó
A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

Feljelentették a Tisza Pártot
A párt személyes adatokkal élhetett vissza.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Sorskérdés, hogy lesz-e háború
A honvédelmi miniszter Siófokon arra kérte az embereket, hogy írják alá a petíciót Brüsszel háborúpárti kezdeményezése” ellen. Úgy fogalmazott: a nyomásgyakorlás ellenére csak közösségi támogatással lehet megvédeni a magyar érdekeket.

Pikk Bayerrel és Ambrózyval – Magyarország tönkretétele tíz lépésben + videó
A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!