– A 2026-os országgyűlési választásig még rengeteg idő van, az előttünk álló időszak egyik, belpolitikai szempontból is izgalmas kérdése mégis az, hogy a baloldali pártok milyen formációban futhatnak neki a másfél év múlva esedékes megméretésnek – mondta Tóth Erik azután, hogy Magyar Péter közölte, pártja nem működik együtt a baloldallal. A Tisza Párt elnöke nagyon magabiztos, a 21 Kutatóközpont Momentumnak készített legfrissebb mérése szerint viszont
ha képes is lenne egyedül legyőzni a Tisza a Fideszt, a válaszadók hetven százaléka inkább koalíciós kormányt szeretne.
– A történelmi előzmények alapján kijelenthető, hogy nem sok jelentősége van annak, hogy ki mit mond most az együttműködés támogatásáról vagy elutasításáról. Már csak azért sem, mert az érintett szereplők önálló döntéshozatali képessége e tekintetben megkérdőjelezhető – mondta az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója, felidézve, hogy
a 2022-es országgyűlési választást megelőzően – a guruló dollárok néven elhíresült kampányfinanszírozási botrányig – úgy tűnhetett, hogy Karácsony Gergely önként és dalolva mondott le Márki-Zay Péter javára a miniszterelnök-jelöltségről.
– Utólag azonban sokan tudni vélik, hogy a külföldi finanszírozói kör kijelölte azt az embert az ellenzék élére, akit a legalkalmasabbnak hittek erre a pozícióra. Most is hasonló folyamat játszódik le, Magyar Péter fénysebességgel farolt be az Európai Néppártba, ahol viszont mentelmi jogának felfüggesztésével könnyen zsarolható, cserébe ezért úgy kell táncolnia, ahogy Brüsszel fütyül – mondta az elemző, aki szerint
ha 2026-hoz közeledve azt kérik Magyar Pétert támogatóinak, hogy fogjon össze mindenkivel, ezt fogja tenni.
Az elemző szerint azonban Magyar Péter elzárkózása az együttműködéstől összekovácsolhatja az ellenzéket, a baloldali politikusok egyik közös ismertetőjegye az, hogy a hatalom megszerzése érdekében bármit és annak az ellenkezőjét is képesek megtenni. – Nem volt olyan régen, amikor Gyurcsány Ferenctől Kunhalmi Ágnesig a teljes liberális oldal kikérte magának, hogy bármikor összefognának a Jobbikkal. Végül közös listát állítottak és közös egyéni jelölteket indítottak. Nem kizárt, hogy 2026-ban megint egy Orbán Viktor-ellenes népszavazássá próbálja majd az ellenzék leminősíteni a választás tétjét – mondta Tóth Erik.