Egy magyar férfi életét vesztette a szlovéniai Kamniki-Alpokban, miután túrázás közben a Kotiska-szurdok egy meredek részén eltűnt – adta hírül korábban a Magyar Nemzet is. A szlovén hegyimentők vasárnap kapták a riasztást, hogy két magyar túrázó – egy férfi és egy nő – rekedt a hegyen, egyikük megsérült.
A mentőakciót azonnal megkezdték, de a rossz időjárás, a hóesés és a lavinaveszély miatt többször is félbe kellett szakítani. A nőt hétfőn találták meg, hipotermiás állapotban, de sérülés nélkül. A férfi után azonban még napokig kutattak, és csak később, sajnos már holtan bukkantak rá a szurdokban.
Bogáti András tapasztalt túravezető szerint a téli hegyi túrák kiemelten veszélyesek, és alapos felkészülést igényelnek. „A hegyen teljesen más viszonyok uralkodnak, mint sík terepen. Egyik pillanatban süt a nap, a következőben már köd vagy hóvihar nehezíti a haladást” – mondta el a Vaol.hu-nak.
A szakember hangsúlyozta, hogy egyedül soha ne induljunk hegyi túrára. „Fontos, hogy legyen nálunk elegendő élelem, víz és megfelelő felszerelés, például csákány és műholdas jeladó. A túra előtt osszuk meg az útvonalunkat és a visszaérkezés várható időpontját egy családtaggal vagy ismerőssel.”
Bogáti kiemelte, hogy a természet erejét soha ne becsüljük alá. „A téli időszakban sokszor perceken múlik az élet. Legyünk mindig alázattal a természet iránt, hogy épségben visszaérjünk a túráról” – zárta gondolatait.