Vádat emelt egy fiúval szemben a Győri Járási Ügyészség, aki korábbi javítóintézeti elbocsátását követően, egy nevelőotthonba kerülve öt bűncselekményt követett el az ott lakó gyermektársai sérelmére – adta hírül az ügyészség.
Az ágyában, az éj leple alatt zaklatott egy kislányt, és még az édességet is elvette a gyerekektől a győri nevelőotthon réme
Korán kezdte, most súlyos büntetéssel néz szembe.
A vádirati tényállás szerint az akkor 15 éves fiú tavaly év elején került a dunántúli nevelőotthonba, korábbi, három és fél éves javítóintézeti nevelésből való ideiglenes elbocsátását követően. A vádlott a nevelőotthonban több tíz év alatti gyermeket bántalmazott és elvette tőlük az édességét, de egyéb esetben is bántotta a társait. Egy kisgyermektől ellopta a mobiltelefonját, amit Budapesten értékesített. Egy kislány mellé az ágyba egy éjszaka alatt többször bebújt, felé illetlen módon közeledett, annak ellenére,
hogy a kislány többször segítséget kért a nevelőtől.
Az ügyészség a letartóztatás hatálya alatt álló fiút védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértéssel, lopással, szeméremsértéssel és két rendbeli rablással vádolta meg. A terhelttel szemben kiszabható szabadságvesztés tételkerete – kora okán – hét és fél év szabadságvesztésig terjed.
További Belföld híreink
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNavracsics üzent az önkormányzatoknak: A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a területi együttműködésre
A versenyképes járások program elindítása ezt segíti elő.
Célkeresztben a rolleresek, ez várhat rájuk az új KRESZ elfogadása után
Szinte képtelenség időben reagálni rájuk a szakértő szerint.
Meghalt a jeles nagyváradi helytörténész, műemlékvédő
Életének 83. évében elhunyt Dukrét Géza, a nagyváradi és a Bihar megyei közélet jeles személyisége, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság volt elnöke.
A magyar pénz és a bélyeg többet árul el, mint amit elsőre gondolna
Ingyenes időszakos kiállítás nyílt, a megnyitón Kövér László házelnök is beszédet mondott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Óriási világsztárok érkeznek idén a Szigetre
Fotókon a brutális baleset: leszakadt egy budapesti társasház függőfolyosója
Aggasztó hír jött Sallairól: veszélyben a legfőbb álma
A világ Mesterséges Intelligencia tudós elitje is jelen lesz a nagyszabású hazai HUN-REN MI Szimpóziumon
Szép sövényt szeretnél? Akkor tuja helyett ezt ültesd el hamarosan
Bombariadó Magyarországon: ezt már tudjuk a támadóról
Soha nem látott pestis érkezett Romániából Zalába
A német élvonalból érkezett csatár a Debrecenbe – hivatalos
Futótűzént terjed az interneten Kunhalmi Ágnes legújabb aranyköpése
Kiderült a titok, Magyar Péter váratlan helyről kapott egy taslit
Óvatosan a konvektor cseréjével!
Kiderült, mennyiért vehetné meg a főváros Rákosrendezőt
Címoldalról ajánljuk