Börtönt kér az ügyész a parkolási botrány vádlottjaira

Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a szocialista nagykutyák ellen.

2025. 01. 07. 10:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Törvényszéken tárgyalják az elmúlt évek egyik legnagyobb korrupciós ügyét. A zuglói parkolási botrányként elhíresült bűnügyben többek között Horváth Csabát, Zugló egykori polgármesterét, Tóth Csabát, a helyi szocialisták erős emberét, Molnár Zsolt parlamenti képviselőt és Baja Ferenc volt minisztert is vádolják. Az ügy koronatanúja szerint az ellenzéki politikusok összesen háromszázmillió forint vesztegetési pénzhez jutottak hozzá. 

Az ügyészség közlése szerint Horváth Csaba volt zuglói polgármester és Tóth Csaba egykori országgyűlési képviselő egy komplett hálózatot működtetett annak érdekében, hogy a XIV. kerületi parkolásból befolyó bevételeket hatékonyan elosszák egymás közt. 

A szocialista politikusok csaknem 300 millió forintot zsebeltek be a parkolást üzemeltető cégtől. 

Szintén az előkészítő ülés során az ügyész elmondta, Bükki Zsolt és Fuzik László között több találkozó is volt annak érdekében, hogy a parkolási maffiát kiterjesszék a XI. kerületre. Az erről szóló szerződés létre is jött a SIS Parking Kft. és Újbuda önkormányzata között, a szóban forgó cég pedig három éven keresztül üzemeltette a parkolást a XI. kerületben.

Az ügyészség Horváth Csabára, Tóth Csabára és Büki Lászlóra 6 év börtönbüntetést és 50 millió forint megfizetését, Jelen Tamásra 4 év börtönbüntetést és 30 millió forint megfizetését, Baja Ferenc egykori szocialista miniszterre 4 évet és 15 millió forint büntetés megfizetését, Molnár Zsolt egykori szocialista országgyűlési képviselőre pedig 2 év börtönt és 25 millió forint bírságot kért az ügyészség. 

Az előkészítő ülés előtt Horváth Csaba volt zuglói polgármestert arról kérdeztük, tesz-e beismerő vallomást a tárgyaláson, azonban a szocialista politikus nem választolt lapunk kérdésére. 

Amint arról már korábban beszámoltunk, a nagypolitikáig elérő kenőpénzes ügy még 2022 februárjában robbant ki, ekkor történtek az első gyanúsítások: többek között Horváth Csabát, Zugló akkori polgármesterét is kihallgatta – az azóta tavaly augusztusban már vádiratot is benyújtó – Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Később a zuglói MSZP elnökéből, Tóth Csabából is gyanúsított lett.

A gyanú, illetve a későbbi vád szerint Tóth Csaba és Horváth Csaba 2016-ban a Zuglóban tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak.

A többek között befolyással üzérkedés és vesztegetés miatt eljáró ügyészség szerint a bevételből Tóth Csaba saját maga és Horváth Csaba részére 31 millió forintot kért és vett át, ezenfelül Tóth Csaba havonta 10-15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt kaphatott. A vád szerint a két baloldali politikus osztozott a bevételen.

A pénzt átadó férfi Fuzik Zsolt, a SYS IT Services Kft. egykori befolyásos munkatársa volt. Fuzikra 2021 nyarán csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával. A hatóságok szerint társaival számlagyárat működtettek és 19 milliárd forint értékben állítottak ki fiktív számlákat. A hamis dokumentumok a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál jelentek meg. Így került képbe a zuglói parkolási ügy is, amelynél a SYS IT Services egyik leányvállalata nyerte el a parkolásüzemeltetési feladatokat. 

Fuzik Zsolt később alkut kötött, és az ügyészségi nyomozók előtt részletesen beszámolt arról, hogy ki, mikor, milyen összegű korrupciós pénzt kapott a SIS Parking Kft. profitjából. 

Megírtuk azt is, hogy Horváth Csaba egy Kálvin téri kávézóban juthatott hozzá a kenőpénz egy részéhez: „Horváth Csabának 3-4 alkalommal adtam át összesen kb. 10-12 millió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában lévő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt. Azt is mondta, hogy ha főpolgármester lesz, akkor ezt külön is viszonozni fogja, hogy azon felül is adtam neki pénzt, ami az alapmegállapodás volt” – mondta Fuzik egyik vallomásában a hatóságoknak. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.