Elkapták a budapesti rendőrök a férfit, aki tizenkét alkalommal küldött fenyegető üzeneteket magyarországi nagykövetségeknek.
Elkapták a rendőrök a férfit, aki bombafenyegetést küldött tizenkét nagykövetségre
Megdöbbentő ügy.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tizenkét rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 43 éves férfival szemben. A Somogy vármegyei lakos január 11. és január 28. közötti időszakban összesen tizenkét alkalommal küldött bombarobbantással fenyegető tartalmú üzeneteket álnéven létrehozott Facebook-profilokról, illetve e-mail-címről.
A fővárosi nyomozók azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt, akit a kihallgatása után január 28-án őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatását. A jogász végzettségű férfi az ellene szóló cáfolhatatlan bizonyítékok ellenére tagadja a bűncselekmények elkövetését. Elmondása szerint korábban három alkalommal pszichiátriai zárt osztályon kezelték.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Álhírbotrány: A Tisza Párt agitátoraként tevékenykedik a „Zsolt bácsis” történet félőrült kitalálója
Gyűlöletkeltésből és a kormány gyalázkodásából sincs hiány Látó János Facebook-oldalán.

Magyar Péter bármit ígér, pont az ellenkezőjét csinálja
Mentelmi jog, átláthatóság, jelöltállítás – a Tisza Párt elnökének szavai és tettei között szakadék tátong.

A bíróságon jelentette fel Hadházyt Budai Gyula
Az ellenzéki képviselő az Országgyűlésben fellökte a miniszteri biztost, aki ezt nem tűrte szó nélkül.

Újabb botrány a Tiszánál: pornósztár után világhírű aktmodell lett a párt arca
Nem tudni, megvették-e a jogokat, vagy csak az internetről szedték le a képeket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk