Feltehetően sokan búcsúztatják könnyes szemekkel a tavaszt, ugyanis már jól érezhető, hogy hidegfront teszi tiszteletét Magyarországon, és egyelőre úgy tűnik, komoly tervekkel érkezik, ugyanis a hétvégén már nem alakul tíz fok felett a hőmérséklet. Közben egyre nagyobb területen térnek vissza a hajnali fagyok.
Senkit ne tévesszen meg, hogy szombaton nem lesz csapadék, mert a hét utolsó napján a reggeli kávé mellett már révedezhet is a havas tájban. Az Időkép szerint leginkább a reggeli, délelőtti órákban folytatódik a havazás, néhol intenzív hóhullásra is számíthatunk. Közben a magasabban fekvő tájakon észak felől jelentős mennyiségű hideg levegő áramlik fölénk, így az északi tájakat, a hegyeket, sőt az Alföld északi részét több centi hó fehérítheti ki.