Házi cincérek és gomba martaléka lett a fonyódi várhegyi kilátó. Az életveszélyessé vált emblematikus építmény miatt a Fonyódi Önkormányzat pert indított, amely most zárult le – adta hírül a Sonline.
Le kell bontani a Balaton egyik emblematikus építményét, azt is elmondták, miért
Életveszélyes állapotba került.

Kiderült az is, hogy a bontást még az idén elkezdik, ugyanis az építmény 2021 óta zárva van. A várhegyi kilátó 2011-ben épült pályázati forrásból, mintegy nyolcvanmillió forintos költségvetéssel. Fonyód polgármestere most a lapnak azt mondta, az önkormányzat hatvanmillió forintos kártérítést kapott a kivitelezőtől. Erdei Barnabás hozzáfűzte, a kilátó az idei nyári szezonban biztosan nem lesz látogatható, a faszerkezetet lebontják, de az alapokhoz nem nyúlnak hozzá. Megjegyezte továbbá, szeretnék újjáépíteni a kilátót, de a jövőbeni anyaghasználatról még nincs végleges döntés.
További Belföld híreink
A várhegyi széplátó egykor kiemelt turisztikai látványosság volt, fénykorában évente közel negyvenezer látogatót vonzott – részletezték.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Csoda történt Hajdúszoboszlón
Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Versenyre keltek a sírásók
Kihalóban van a szakma.

Halálos vonatgázolás történt Hajdú-Biharban + videó
Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy a Békemeneten is megtalálta a zebrát + videó
Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Csoda történt Hajdúszoboszlón
Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Versenyre keltek a sírásók
Kihalóban van a szakma.

Halálos vonatgázolás történt Hajdú-Biharban + videó
Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy a Békemeneten is megtalálta a zebrát + videó
Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.














