Az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki tavaly nyáron az ellene kiadott elfogatóparancs alapján eljáró rendőrök elől többféle módon próbált elmenekülni. Először fenyegette az őt szállító sofőrt, majd kiszállva az autóból futásnak eredt, és a Rába-hídról a folyóba ugrott – írja a Kisalföld.
A Győri Járási Ügyészség vádirata alapján a 26 éves férfival szemben tavaly nyáron elfogatóparancsot adtak ki, mivel a vele szemben jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését nem kezdte meg. A bujkáló férfi tudott arról, hogy a hatóságok keresik, egy ismerősét bízta meg azzal, hogy autóval egy Győr környéki településről az egyik győri bevásárlóközponthoz szállítsa. Utazásuk során azonban meg kellett állniuk a Rába fölött átívelő Béke híd felújítása miatt egy útkorlátozásnál.