A kunszentmiklósi rendőrök pár órán belül elfogtak egy férfit, aki Szabadszálláson italozott újonnan megismert ismerősével, akit hazafelé menet kirabolt – írta a Bács-Kiskun vármegyei hírportál a rendőrség oldalán megjelent közlemény alapján.
Január 6-án este egy dohányboltból lépett ki egy férfi Szabadszálláson, amikor leszólította és italozni hívta egy kerékpáros férfi, akit csupán látásból ismert. Nem volt ellenére a dolog, így útnak indultak közösen, hogy pálinkát vegyenek, amit az egyik boltban sikerült is beszerezniük, majd egy padon elfogyasztották és kellemesen elbeszélgettek, ám ami ezután történt, meglepte a gyanútlan sértettet– írták a tájékoztatásban.
Az italozás vége: rablás és könnyű sérülések
Nem sokkal később a férfi közölte, hogy hazamegy, az újdonsült ismerős pedig felajánlotta, hogy elkíséri. Az út megtétele során az idegen minden előzmény nélkül lerántotta a társa derekáról az övtáskáját, amelyben a készpénze, bankkártyája, valamint a hangszórója és a powerbankja volt.
A következő pillanatban a tolvaj a földre lökte a férfit. Amikor felállt, sikerült megszereznie a táskáját, de támadója addigra kivette belőle az értékeit, majd ismét lelökte a földre. Az elkövető ezután felszállt a biciklijére és eltekert onnan. Később kiderült, hogy a bántalmazott az eset során könnyű sérüléseket szenvedett
– írták a közleményben.
Az esetet követően a férfi egyből értesítette a rendőröket, akik a helyszínre siettek. A dohányboltra szerelt biztonsági kamera felvételét elemezték a rendőrök, ennek köszönhetően pedig pár órán belül sikerült azonosítaniuk az elkövetőt.
Az 58 éves férfi lakására vonultak, ahol megtalálták az ellopott hangszórót és készpénzt, amit lefoglaltak a nyomozók és visszaadták a tulajdonosának. A rablót őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. A kunszentmiklósi rendőrök kezdeményezték a letartóztatását
– közölte a rendőrség a Police.hu oldalon.