Három év után ismét felbukkant Szegeden a rettegett mankós f…fantom, aki üzletek kirakatait és közterületeket szennyez össze – írja a Délmagyar. Azonban ez még semmi, egy másik cikkben azt taglalják, hogy ezúttal elhozhatta a barátját, ugyanis előkerült a kakirém is. A két történés között nem telhetett el valami sok idő, legalábbis a hírek megjelenése alapján nem nehéz erre következtetni.
Visszatért a szegedi f…ófantom, és most magával hozta a barátját is
Megjelent a kakirém is.

Állítólag egyre több a panasz a rejtélyes f…ófantom miatt, aki üzletek kirakatait és a közterületeket szennyezi fekáliával, az elődjét még 2021-ben elkapták. Hogy a négy évvel ezelőtti fekáliakenegető és a most előkerült elkövető egy és ugyanaz a személy-e, egyelőre kérdéses, azonban hamarosan erre a kérdésre is választ kaphatunk, ugyanis az egyik üzlet üzemeltetőjének állítólag sikerült videót készíteni róla akció közben.
További Belföld híreink
A korábbi fantom egyébként egy 57 éves férfi volt. Miután a rendőrök letartóztatták, tisztábak lettek az utcák, azonban tavaly májusban újabb nyomokra bukkantak a szegediek az önkormányzati épületek falain. Ezt követően kisebb szünet következett, mígnem újra előkerült. Nagyjából a legújabb feltűnéssel párhuzamosan érkezett a hír, hogy a Tiszavirág sportuszodában az egyik medencét két hétre lezárták, mert rendszeresen előfordul, hogy a vendégek a víz felszínén lebegő kakira bukkannak.
Ezt onnan tudni, hogy a Délmagyar arról számolt be, hogy több felháborodott levelet is kaptak az ügyben, ezér kérdéseket küldtek a Szegedi Sport és Fürdők Kft. vezetőségének.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.

Egy egész város imádkozik az elgázolt postásért
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.

Két veszélyes drogdílerre csapott le a TEK
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.

Ilyen sincs minden nap: az Amerikai Nemzeti Gárda gyakorlatozik Magyarországon + fotó
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt

Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó

Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt

Putyin rettegett hadura váratlanul visszavonul: Ukrajna fellélegezhet, egy rémálommal kevesebb

Műveltségi teszt: ha sikerül megoldanod, a társadalom felső 2 százalékába tartozol

Óriási a baj a Barcelonánál, komoly problémák vannak az új stadion építésével

Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog

Király Gábort kitagadták a szombathelyi szurkolók

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Dárdai Bence kegyvesztett lett a Wolfsburg új edzőjénél, aki most nagyon mérges lehet + videó

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

Az Arsenal vezetőedzője színt vallott, ennyire tiszteli a Liverpool bajnoki címét
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.

Egy egész város imádkozik az elgázolt postásért
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.

Két veszélyes drogdílerre csapott le a TEK
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.

Ilyen sincs minden nap: az Amerikai Nemzeti Gárda gyakorlatozik Magyarországon + fotó
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.