Elképesztő manipulációs hálózatot pénzeltek világszerte eddig az amerikai demokraták, ám ilyen többet nem lesz – olvasható a Magyarország kormánya közösségi oldalon megjelent legújabb bejegyzésben.
A szöveghez mellékelt képen a következő olvasható:
Itt emberek adtak pénzt a véleményükért! A celebek például nem együttérzésből mentek Ukrajnába, hanem mert dollármilliókat kaptak érte. Ilyen többet nem lesz.
Mint ismert, a hivatalba való visszatérésének első napján Donald Trump elnök végrehajtási rendeletet adott ki, amelyben leállította az Egyesült Államok külföldi segélyezési tevékenységének többségét, azzal indokolva, hogy Amerika külföldi segélyezési ipara és bürokráciája nem igazodik az amerikai érdekekhez, sőt sok esetben ellentétes az amerikai értékekkel.
Magyarország kormánybiztost jelölt ki arra a célra, hogy feltérképezze, hazánkba milyen célból és pontosan mennyi pénz érkezett.
Nagyon összetett rendszer feltérképezéséről van szó, rengeteg alapítványról, keresztfinanszírozásról
– mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában László András, a USAID-et vizsgáló kormánybiztos, a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Színtiszta balliberális őrület
Íme néhány, eddig napvilágot látott példa, hogy milyen célokat támogatott más országokban a Biden-adminisztráció:
- kétmillió dollárt költöttek LMBTQ-aktivizmus és nemváltoztatás finanszírozására Guatemalában;
- hatmillió dollárt turizmusra Egyiptomban;
- 32 ezer dollárt egy „transznemű képregényre” Peruban;
- két és fél millió dollárt költöttek elektromos járművek támogatására Vietnámban
- és „személyre szabott” fogamzásgátlókat támogattak fejlődő országokban.