Cigarettát, pénzt és kábítószert kért egy 21 éves férfi attól a két járókelőtől, akiket március 8-án egy Nógrád vármegyei kistelepülésen szólított meg.
Az utcán kezdődött, az aluljáróban végződött a járókelők rémálma
Letartóztatott a nyomozási bíró egy 21 éves salgótarjáni férfit a Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványára, mert bicskával fenyegetett meg és rabolt ki egy hajléktalant.

Ők azonban nem tettek eleget a a férfi kérésének, így az egyre erőszakosabban követelőzött, fenyegetőzött, ezért egyikük, aki egyébként hajléktalan, mégis adott neki 500 forintot. Azonban ez nem volt elég. Észrevette ugyanis, hogy a hajléktalannak ennél több pénze is van, ezért elővette a zsebkését, és azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem ad neki még pénzt.
Bár közben próbálták lerázni, bementek egy buszmegállóhoz vezető aluljáróba, de a gyanúsított ide is követte őket és tovább fenyegette, folyamatosan akadályozta a haladásban a sértettet, aki ezért félelmében további 15 500 forintot adott át a támadójának.
További Belföld híreink
A férfit a rendőrök röviddel a sértett bejelentése után elfogták, és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsították meg. Az ügyészség indítványt tett a büntetett előéletű férfi letartóztatására, amit – az indítvánnyal egyezően – a Salgótarjáni Járásbíróság el is rendelt. A döntés nem végleges.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fölöslegesen áll a dugóban a főváros egész nyáron
Szentkirályi Alexandra szerint indokolatlan a pesti alsó rakpart folyamatos zárva tartása.

Nagy baleset történt az M7-esen, több mint 12 kilométeres a dugó
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délután.

Magyar Péter tombol a kudarcos kongresszus miatt
Elégedetlen a pártelnök.

Kapu Tibor édesanyja nyilatkozott a fia hazatéréséről + videó
Kiutazik a család.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fölöslegesen áll a dugóban a főváros egész nyáron
Szentkirályi Alexandra szerint indokolatlan a pesti alsó rakpart folyamatos zárva tartása.

Nagy baleset történt az M7-esen, több mint 12 kilométeres a dugó
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délután.

Magyar Péter tombol a kudarcos kongresszus miatt
Elégedetlen a pártelnök.

Kapu Tibor édesanyja nyilatkozott a fia hazatéréséről + videó
Kiutazik a család.