Nyolc évtized után elkészült a Honvéd Főparancsnokság kupolájának rekonstrukciója, amely az épület újjáépítésének egyik legjelentősebb és leglátványosabb eleme – olvasható a Nemzeti Hauszmann-program közösségi oldalán.
A napokban távolították el az építési állványokat, így a látogatók már végleges formájában csodálhatják meg a 15 méter magas és kilenc méter széles tetődíszt, amelynek csúcsa több mint 50 méterrel emelkedik a Dísz tér szintje fölé – tudatták.
A közleményben kitértek rá, a kupola különlegessége, hogy a tartóívek közötti felületek átlós mintázatú üvegfedést kaptak, amely nemcsak látványos megjelenést biztosít, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a látogatók a kupola belsejében kialakított kilátóból a páratlan panorámában gyönyörködhessenek.
Kétséges sors a történelem viharaiban
A Honvéd Főparancsnokság épületét Kallina Mór tervezte a XIX. század végén, és a második világháború során súlyos, de nem végzetes találatot kapott.
Bár a harcok után a kupola továbbra is állt, a kommunista hatalom ideológiai okokból úgy döntött, hogy az épületet az első emeletig visszabontják.
A Nemzeti Hauszmann-program részeként újjászülető Honvéd Főparancsnokság nyitva áll majd látogatók előtt, benne talál méltó otthonra a Hadtörténeti Intézet és Múzeum.