Egy nap alatt kétszer kellett bezárnia ugyanazt a két fővárosi kínai büfét súlyos élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NKFH) – tájékoztatta a hatóság az MTI-t.
Az Alkotás utcában üzemelő két kínai gyorsétteremben súlyos élelmiszer-biztonsági és higiéniai problémákat tártak fel, így azonnali hatállyal elrendelték mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését. A két büfé üzemeltetője a hatósági döntést figyelmen kívül hagyva még aznap kinyitott,
így az NKFH ismét bezáratta a vendéglátóhelyeket és hatósági eljárásokat indított az üzemeltetőkkel szemben.
A konyhák állapota rendkívül elhanyagolt, az ablakok és nyílászárók korhadtak, résnyire nyitva állnak, mivel a rájuk rakódott vastag zsíros szennyeződés miatt már nem voltak zárhatók.
Az éttermek ezek alatt tárolták a már készre sütött húsokat. Az ételkészítés területén a falakat, a kapcsolókat, valamint a hűtők külső és belső felületeit vastag zsír- és kosztakaró borította.
A higiéniai állapotok a zöldség-előkészítő helyiségben ennél is rosszabbak voltak: a nyers, felszeletelt csirkemellet dobozban, a mosogató szélén tárolták, illetve közvetlenül a padozaton ázott vízben a már tisztított burgonya is.
A mosogatás körülményei szintén súlyos problémát vetettek fel: a fogyasztói edények mosogatásánál a szennyvíz elvezetése nem zárt rendszerben történt, de a helyiség falazata is erősen penészes és szennyezett volt, valamint átható szennyvízszag uralkodott. Fertőtlenítő hatású mosogatószer és kézmosó sem volt egy területen sem.
Az NKFH azonnal intézkedett a büfék bezárásáról és elindította a hatósági eljárásokat, amely során szigorúan fellép az ismételt jogsértést elkövető vállalkozásokkal szemben.
Pintér István, az NKFH elnöke elmondta: az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírások betartása érdekében folyamatosan ellenőrzik a gyorséttermeket. Amennyiben szükséges, a hatóság a lehető legszigorúbb szankciókat szabja ki a súlyosan és ismételten jogsértő vállalkozásokra, amely a vendéglátóhely bezárása mellett bírság kiszabására is kiterjedhet.