Tények és tévhitek a nemváltással kapcsolatban

Az utóbbi időszakban egyre több tisztázó szándékú cikk jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy létezik-e „nemváltás” (tranzíció) gyerekkorban. De vajon mennyire valós kérdés, probléma ez? Mivel a téma rendkívüli mértékben átpolitizált, és még a szakmai közeget is megosztja, az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja fontosnak tartja, hogy tényszerűen, szakirodalmi forrásokat alapul véve próbáljon válaszolni néhány alapvető kérdésre. A cikkben feltüntetik a hivatkozott tanulmányokat, amiket bárki elolvashat, és maga is levonhatja a következtetéseket – írják.

US-LIFESTYLE-GAY-RIGHTS-GENDER-SOCIETY-BOOKS Fotó: FREDERIC J. BROWN

ez egyáltalán nincs összhangban azzal, amit a gyerekek kognitív, érzelmi és szociális képességeiről és tudásáról tudunk.

Miért félrevezető, ha csak az óvodásokról beszélünk?

A nemváltó óvodások, az óvoda melletti nemátalakító műtétet reklámozó mémek a magyar közbeszéd részévé váltak az elmúlt hónapokban. Erről talán érdekesebb, meghökkentőbb beszélni, és ezek váltják ki a leghevesebb érzelmi reakciókat – olvasható a munkacsoport cikkében. Az iskolás és kamaszkorú gyerekekkel kapcsolatban közlik, 

a pubertásblokkoló szerek alkalmazása a kamaszkori testi változások kezdetétől (12-14 éves kor) jellemző, de dokumentált esetek vannak ennél fiatalabb páciensekről is (9-10 év). 

A pubertásblokkolás célja, hogy megállítsa a férfivá/nővé válást, és ilyen módon időt nyerjenek a gyerekek a döntés meghozatalához. Gyakran hivatkoznak rá „tökéletesen visszafordítható” kezelésként, ugyanakkor ennek a kezelésnek komoly mellékhatásai vannak: sérül a páciens jövőbeni termékenysége és szexuális képessége, a csontozat elégtelen fejlődése miatt a vázrendszer károsodik, valamint elhízás és idegrendszeri problémák is felléphetnek – magyarázzák a szakemberek (erről egy részletes összefoglaló cikk itt, az előnyök és hátrányok összefoglalása pedig itt). Azok, akik a tranzíció útjára lépnek, és elkezdik a hormonblokkoló szerek alkalmazását, többnyire végigmennek a nemváltás medikális útján.

A tranzíció következő állomása a nemi hormonokkal történő kezelés, amelyet az Egyesült Államokban, Kanadában és több európai országban is alkalmaznak már a 18. életév alatt, jellemzően 16 éves kortól. Az eljárás során a páciens születési nemével ellentétes nemi hormonokat kap nagy dózisban. Ez már egyértelmű, visszafordíthatatlan elváltozásokkal jár, és szintén felléphetnek súlyos mellékhatások. 

Tesztoszteronkezelésnél a máj- és vesefunkció romlik, nő a szív-érrendszeri betegségek kockázata és csontnövekedési zavar léphet fel. Az ösztrogénkezelés esetén a vérrögképződés, embólia kockázata nő, gyakoribbak a szív-érrendszeri betegségek és a stroke, romlik a májfunkció és nő az emlődaganat kialakulásának esélye. Mindkét esetben csökken vagy megszűnik a termékenység.

A munkacsoport felhívja a figyelmet:

Lényegében a testet igazítják egy mentális, szubjektív élmény és érzésvilág követelményeihez, drasztikus, fájdalmas, visszafordíthatatlan kezelések sorozata által. Egészséges testi működést módosítanak, jól funkcionáló szerveket tesznek működésképtelenné és/vagy csonkítanak meg gyerekkorban és fiatal felnőttkorban.

„Gondoljunk bele, 12–18 éves serdülők a normatív krízis kellős közepén, az identitásra jutással való birkózásuk közben olyan életre szóló döntést hoznak, ami nem változtatható meg. Egy ilyen korú fiatalt nehéz szívvel támogatnánk még a házasságról vagy gyerekvállalással kapcsolatos döntésében is, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy legtöbben erre nem érettek” – olvasható a cikkben.

A nemváltás harmadik állomása a nemváltó vagy „nemi helyreállító műtét” (az utóbbi kifejezés eleve sugall egy ideológiai álláspontot, miszerint az illető „rossz testbe született”, és a műtét nem nemváltást, hanem helyreállítást eredményez. A szavakkal való zsonglőrködésben a genderideológusok élen járnak, az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja azonban tudatosan nem veszi át ezt a kifejezést, akkor sem, ha ma ez számít politikailag korrektnek). Ezen a beavatkozáson nem esik át minden transznemű személy, és akik igen, azok is többnyire felnőttkorban.

Ugyanakkor az is igaz, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában ezek a beavatkozások esetenként elérhetőek már tinédzserek számára is.

A munkacsoport kifejti: szakemberek és lobbisták amellett érvelnek, hogy nem életkorhoz, hanem mentális, pszichés érettséghez kellene kötni ezeket a beavatkozásokat, ami az ő olvasatukban többnyire a sebészeti eljárások egyre szélesebb körű és korábban történő igénybevételét tenné lehetővé. A Los Angeles-i Gyermekklinika egyik orvosa írásában azt tanácsolta, hogy a lányok már 12-13 évesen távolítsák el a mellüket, ha nem érzik magukat jól lányként, ami néhány esetben meg is történt Kaliforniában. Több amerikai államban vannak arra törekvések, hogy lejjebb vigyék a sebészeti beavatkozások korhatárát, például Washington államban kiskorúként is lehet szülői beleegyezés nélkül műtétre jelentkezni.

Tandy Aye gyermekendokrinológus egy (nyugalom megzavarására alkalmas) TED videóban amellett érvel, hogy mivel a pubertásblokkolás és a hormonkezelések miatt a transz „lányok” heréje eleve nem termel ivarsejteket, az immár egy felesleges szerv, vagyis indokolt és etikus volna az eltávolítása 18 éves kor alatt is. Az nem merül fel az orvosban, hogy esetleg eleve nem kellett volna sterilizálni egy kiskorút. Az előadó rezzenéstelen arccal ecseteli, miért is előnyös minél hamarabb drasztikusan beavatkozni a gyerekek testi fejlődésébe, és mekkora lelki terhet jelent, ha megvárjuk, hogy a „programozott pubertás” (magyarul: a valódi, egyetlen, természetes folyamat, amelynek során testileg felnőtté válunk) megtörténjen.

„A nemváltást szakemberek ellenőrzik, tehát nem történhet baj”

Sok magyar olvasó, szülő úgy gondolhatja, hogy képzett szakemberek „őrködnek” ezeknek a gyerekeknek a mentális jólléte felett, és csak abban az esetben lehetséges a nemváltás szociális része is, ha azt több alapos vizsgálat is megelőzte és igazolta a gyerekek érdekében – mutat rá a munkacsoport. Mint írják, valóban, a hormonokat tartalmazó készítmények természetesen csak orvosi javaslatra írhatók fel és orvosi ellenőrzés alatt alkalmazhatók, de számos szülő, páciens, szakember számol be arról, hogy akár egyetlen találkozás után felírják ezeket a szereket. (Nagy médianyilvánosságot kapott Keira Bell vagy Patrick Mitchells esete.) 

A pubertásblokkolás célja, hogy megállítsa a férfivá/nővé válást, és ilyen módon időt nyerjenek a gyerekek a döntés meghozatalához. A gendersemlegesen nevelt, a saját bevallásuk szerint transz/nem-bináris, a szüleik vagy tanáraik által gendernonkonformnak tartott (például antigender, nem-bináris, transznemű stb.) gyerekeknek csak egy kisebb része kap orvosi diagnózist. 

Ez illeszkedik abba a trendbe, ami a felnőttek esetében is egyre több országban lehetővé teszi, hogy valaki a saját kérésére jogilag nemet változtathasson mindenféle előzetes orvosi vizsgálat és diagnózis nélkül is.

Másrészt azokat a folyamatokat is látjuk, amik akkor is szorgalmazzák a medikális tranzíciót, ha nincs szenvedés, vagyis diszfória. A szakemberek kapuőr funkciója tehát egyre inkább megszűnik, és a nemi identitás teljes mértékben egy önmeghatározáson alapuló, a biológiai nemtől független tényezővé válik – hangsúlyozzák a szakértők.

Mi köze mindehhez egy magyar szülőnek, aki életében nem látott „transznemű óvodást”?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis miért foglalkozik mindenki ezzel a témával, amikor igen kevés ember tartozik a transzneműek csoportjába. És mi dolga van ezzel a szülők 99,5 százalékának, akinek a gyereke genderkonform módon fejlődik.

Az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja szerint a válasz a fogalmak és normák változásában keresendő. 

A társadalmi nemről (gender) alkotott elképzelés és a nemi identitás biológiai nemhez való viszonyáról való gondolkodás gyökeresen megváltozott. A „cisznormativitás” (figyelem, ismét egy valóságot torzító szóalkotás! – hívja fel a figyelmet a munkacsoport), vagyis az, amikor azt tekintjük normálisnak, adaptívnak, ha valaki képes a biológiai nemével azonosulni (például férfibiológia, férfiidentitás), a tőlünk nyugatabbra lévő országokban egyértelműen egy „meghaladott”, sőt üldözött koncepcióvá vált, amit felül kell bírálni. A főbb szakmai szervezetek (APA, WHO) szintén azt vallják, hogy amit eddig (értsd az elmúlt több ezer évben) gondoltunk férfiról és nőről, az meghaladott, és újradefiniálandó fogalmak. 

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy új normalitás van kialakulóban, ami természetesen – hiszen a normák már csak ilyenek – mindenkit érint majd valamilyen módon. Mindez a legkevésbé sem demokratikus módon, szakmai és társadalmi vita nélkül látszik eldőlni.

A szexuális edukáció és érzékenyítés kérdése lényegében emiatt a fogalmi átalakulás miatt vált ideológiai csatatérré. A probléma „csak” az, hogy a csatatéren ott rohangálnak a gyerekek is. A kérdés számunkra szakemberként nem az, hogy szükséges-e a magas színvonalú oktatás ezen a téren, hanem hogy milyen alapokra helyezzük azt. A szexuális edukáció és a genderalapú érzékenyités nem ugyanaz! Előbbire maximálisan szükség van, utóbbi egy ideológiai alapokra helyezett agenda, amit több ponton bírálunk – olvasható a munkacsoport írásában.

Gyerekek a törzsi háborúban

Minden kétséget kizáró tény, hogy a nemi identitás megváltoztatása (fiúból lány, lányból fiú vagy nem-bináris, stb.) gyerekkorban, sőt óvodás korban is megtörténhet. Az igazi kérdés annak eldöntése, hogy szükséges-e magunkévá tenni olyan vitatható téziseket, mint amilyen pl. a „biológiai nem egy spektrum”. Újra kell-e definiálnunk mindazt, amit a férfi és a nő fogalmáról gondolunk, ahhoz, hogy támogatni tudjuk a nemiszerep-diszfóriában érintetteket. Mi jelenti a valódi, hosszú távon is tartós segítséget azoknak a fiataloknak, akik úgy érzik, nem tudnak azonosulni a biológiai nemükkel.

Bármennyire is háborús színtérré vált a nemi identitás kérdése az utóbbi években, a gyerekek nem válhatnak törzsi háborúk áldozatává

– hangsúlyozza a munkacsoport, amely szerint éppen ezért felelős módon, a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékokat figyelembe véve kell véleményt alkotnunk, hogy megfelelő döntést hozhassunk a gyerekek érdekében.

A gender-nonkonform fiatalok száma egyre nő, de csak azokban az országokban, ahol nagy teret kapott a kultúrában és az oktatásban a genderalapú érzékenyítés. Vajon a többi országban, pl. hazánkban hol vannak ezek a gyerekek? Miért nem tapasztaljuk egyelőre tömeges méretekben a problémát? Ha mindez egy genetikai alapú kérdés („transznak születünk”), akkor érthetetlen a növekvő esetszám, hiszen a genetikai állományunk nem változik meg öt év leforgása alatt, illetve nem mutatkoznának ilyen mértékben generációs különbségek az előfordulás arányaiban. 

Ha viszont a nemi identitás fejlődésében környezeti tényezők is szerepet játszanak, ahogy azt az eddigi kutatások eredményei, a gyakorlati tapasztalat és általános fejlődéslélektani szempontok alapján mi is gondoljuk, egyértelmű, hogy esetleges érzelmi feszültségek, a szociális közeg és a kultúra hatása is számottevő a queer identitású fiatalok számának növekedésében – fogalmaznak a munkacsoport szakemberei.

Az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportjának írása teljes terjedelmében a linkre kattintva olvasható.

Borítókép: illusztráció. Fotó: Frederic J. Brown