– Száz új gyár építése indul el idén, az ehhez szükséges megállapodásokat a magyar és külföldi vállalatokkal már részben meg is kötöttük, a tárgyalások is jól állnak – jelentette be Vitályos Eszter. A kormányszóvivő közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, a hazai vállalatok is megérkeztek abba az erőpozícióba, hogy élni tudnak a nagy nemzetközi cégek számára felállított támogatási konstrukcióval:
2024-ben 23 magyar cég 260 milliárd forintnyi összértékű beruházásának támogatása valósult meg.
– A kormány célja, hogy Magyarországon az ipari cégek fejlesszenek és vegyenek fel új embereket – fogalmazott a politikus, tudatva, hogy Pátyon egy kétmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően – amelyhez a magyar kormány 618 millió forint támogatást nyújtott – bővítettek egy cukrászati üzemet.
– A Kemenes Cukrászati Manufaktúra ügyvezető igazgatója a családi vállalkozást 2011-ben alapította. A cég egy hatvan négyzetméteres helyiségben, öt fővel kezdte meg működését, jelenleg pedig már több mint háromszáz partnerrel rendelkezik, és havonta körülbelül 3,5 ezer megrendelést teljesít – hangsúlyozta.
Vitályos Eszter közölte,
a beruházásnak köszönhetően több új munkahely is létesült, így most már 85 főt foglalkoztat az üzem,
ami az ország egyik legkorszerűbb cukrászati gépeivel felszerelt sütödéjévé vált, és továbbra is folyamatosan fejlődik.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!