Kollár Kinga beismerte azt, hogy a jogtalanul visszatartott uniós forrásokat politikai célra használja az Európai Unió, aminek a célja a magyar gazdaság gyengítése – hangsúlyozta Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ (AK) és a Hír FM közös műsorában Lajkó Fanni, az AK elemzője. Hozzátette: a Tisza Párt EP-képviselője elmondta, hogy ezeknek a forrásoknak a visszatartásával azt érte el Brüsszel, hogy a magyar emberekhez, a kisvállalkozókhoz ne jusson el annyi pénz, hogy a kórházak felújítására ne jusson annyi forrás. „És ezt tapsolják Kollár Kingáék, ennek örömködnek, erre építik a politikai karrierjüket” – mutatott rá az elemző.
Az állampolgárok kárára történő politizálás, az, hogy valaki nyíltan kárörvendő legyen, amikor jogtalanul felfüggesztették a Magyarországnak járó 21 milliárd eurót, elfogadhatatlan – mondta Szűcs Gábor, a XXI. Század Intézet elemzője, a Megafon tagja.
Tényleg annyira jó, hogy a befagyasztott RRF keretből 50 kórházat felújítására elegendő összeget nem kapunk meg? – tette fel a kérdést. – Ők mondják ezt, akiknek a pártelnöke egyébként bejárkált kórházakba és hőmérővel bohóckodott. Nem lenne jobb akkor, ha megérkeznének ezek a források? – vélte az elemző.
Azt látjuk, hogy a jogot a politika szolgálatába állították Brüsszelben – mondta Szűcs Gábor. A patrióta politikus Marine Le Pen 4 évet kapott, két évet nyomkövetővel, kettőt pedig felfüggesztve. De lényeg nem ez, hanem az öt év közügyektől eltiltás, mert Franciaországban két év múlva lesznek a választások és ő a legesélyesebb jelölt.
A brüsszeli lap, a Politico is megírta: új stratégiája van a baloldalnak, a jogot fogják felhasználni a politikai ellenfelek elhallgattatására – fejtette ki az elemző.
A jövő héten érkezik Budapestre Tineke Strik, a Magyarországról szóló következő EP-jelentés készítője. Neki elvileg függetlennek és elfogulatlannak kellene lennie, de a holland baloldali zöld képviselő már olyanokat nyilatkozik, hogy hazánk diktatúra, Orbán Viktor pedig diktátor – ismertette Lajkó Fanni. Hogy tud ő ezek után független, elfogulatlan jelentést összeállítani? – kérdezte. Az Alapjogokért Központ elemzője megjegyezte: a holland baloldali politikus már a szakdolgozatát is a migráció pozitív hatásairól írta, egy migrációpárti genderaktivistáról van szó.
Az igazság órájának fenti adását itt nézhetik, hallgathatják meg: