Idén a negyedik alkalommal rendezték volna meg a P. Mobil-tábort Velencén, a Drótszamár kempingben. Most azonban kellemetlen jogi vita miatt került kínos helyzetbe a zenekar és a rajongói is – értesült a BorsOnline.
A rajongók pénztárcája bánhatja? Csúnyán elbántak a P. Mobillal
Nem akarják, hogy a rajongók átverve érezzék magukat, ezért ha kell, saját kasszából állják a költségeket.

Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a kemping bezár, ugyanis a tulajdonos és az üzemeltető között jogvita alakult ki. Mostanra teljesen biztos, hogy a tábort nem a Drótszamárban tartják meg, ugyanis az üzemeltető szerződését felmondta a tulajdonos. A P. Mobil menedzsere, Molnár Péter azt mondta, találtak új helyszínt, ahol megtarthatják a rendezvényt, Agárdon, a Szörf kempingben.
További Belföld híreink
Azonban, akik már befizették a szállás árát, még kellemetlen pillanatokkal szembesülhetnek. Bár a Drótszamár üzemeltetője megígérte, hogy visszafizeti a lakókocsi- és a sátorhelyek foglalását, ezt eddig nem tette meg. A P. Mobiltól összesen 2,5 millió forintot szedett be, és azt a tulajdonosnak sem továbbította. A P. Mobil megtette a szükséges jogi lépéseket az ügyben, azonban nem akarják, hogy a rajongók átverve érezzék magukat, ezért ha kell, saját kasszából állják a költségeket.
A BorsOnline megkereste az üzemeltetőt, amely különös levélben válaszolt. Úgy fogalmazott többek között:
Azt pedig sajnálom, hogy nem lesz P. Mobil-tábor, bár elképzelhető, hogy amúgy is veszteséges lett volna…
A teljes válaszlevelet a BorsOnline cikkében, ide kattintva olvashatja el.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Nyugalom, higgadtság!
Mórahalmon járt a miniszterelnök.

„Nekem zsír kell, házi magyar sertés zsír” – hihetetlen, de igaz: ilyen hívások érkeznek a 112-re + videó
Nagy a baj,.

Pócs János: alvilági maffiabűnözők támogatják a Tisza Pártot
A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Első fokú riasztás: ónos eső, fagyott eső és saras eső is hullhat ma, mutatjuk, hol + videó
Borús, barátságtalan időnk lesz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Nyugalom, higgadtság!
Mórahalmon járt a miniszterelnök.

„Nekem zsír kell, házi magyar sertés zsír” – hihetetlen, de igaz: ilyen hívások érkeznek a 112-re + videó
Nagy a baj,.

Pócs János: alvilági maffiabűnözők támogatják a Tisza Pártot
A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Első fokú riasztás: ónos eső, fagyott eső és saras eső is hullhat ma, mutatjuk, hol + videó
Borús, barátságtalan időnk lesz.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!