Országszerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet szerda reggelre, a délelőtt folyamán viszont lassú melegedés indul el.
A HungaroMet előrejelzése szerint délelőtt a néhány órás napos időt követően napközben északnyugat, észak felől erősebben megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban nem valószínű, az északnyugati szél viszont megélénkül.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között valószínű.
Késő estére 0 és 8 fok közé hűl a levegő.

Milyen idő lesz a következő napokban?
A meteorológusok szerint nem szabadulunk a fagytól, a tavasz újbóli érkezését ugyanis egy hazánk fölött átvonuló hidegfront akasztja meg, így csütörtökön visszaesik a hőmérséklet, sok helyen viharossá fokozódik a szél, és az eső sem kizárt.
A változás egy nappal később, pénteken köszönt be, amikor nyugat felől erőteljes melegedés érkezik:
a nyugati országrészben akár 20 fokot is mérhetünk majd, északkeleten viszont hűvösebb lesz még, ott csupán 13 fokos maximum-hőmérséklet valószínű.
Csütörtökön borongós időre számíthatunk. Főleg északkeleten előfordul kisebb eső, záporeső. Erős, olykor viharos lesz a szél. A csúcshőmérséklet 7 és 15 fok között változik.
Pénteken csökken a felhőzet, egyre több lesz a napsütés. Csapadék főleg a Tiszántúlon még kialakulhat. A szél erős marad. A nappali felmelegedés 13 és 20 fok közé erősödik.
Szombaton a többórás napsütés után délután megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csapadék nem várható. Az idő 15 és 19 fok közé melegszik.
Vasárnap sok napsütésre, kellemes időre van kilátás, nem látszik csapadék. Tovább melegszik az idő:
délután 17-22 fok valószínű,
visszatér az igazi tavasz – írja a Köpönyeg.