A Magyar Honvédség segít a ragadós száj- és körömfájás-megbetegedés elleni védekezésben – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán. A honvédelmi miniszter jelezte: eddig négy marhatelep érintett.

Az első két marhatelep Győr-Moson-Sopron vármegyében található, ezért az északnyugati országrészen a katonák, a megfelelő szakértők bevonásával, tervezetten, ütemszerűen megkezdték a rájuk bízott feladatok végrehajtását – írta a miniszter.
Székesfehérvárról a katonák fertőtlenítőkonténert telepítettek Hegyeshalomnál és Rajkánál, ezzel a gépjárművek fertőtlenítését segítik majd
– emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette: a katonák biztosítják a kijelölt területeket.
A magyar emberek mindig számíthatnak a Magyar Honvédségre!
– hangsúlyozta a miniszter.
Ahogy a Magyar Nemzet korábban már beszámolt róla, szigorú korlátozások léptek életbe hazánkban a nagyon könnyen terjedő ragadós száj- és körömfájás miatt. A vírus miatt a kormány állategészségügyi operatív törzset hoz létre, amely összehangolja a védekezésben részt vevő hatóságok, védelmi és biztonsági szervezetek munkáját, hogy a járványt megfékezzék és a károkat csökkentsék.
A fertőző vírus miatt – a koronavírus-járvány után – ismét katonák tűntek fel az osztrák–magyar határon. A betegség megfékezése érdekében több kis határátkelőt lezártak, így a térségben élő ingázók nehéz helyzetbe kerültek: sokan kénytelenek kerülni, ami akár dupla utazási időt is jelenthet.
Borítókép: Fertőtlenítés a határnál (Fotó: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf)

Huszonegy éve volt a népszavazás a kettős állampolgárságról.

A kormányfő jelezte, ma fontos találkozó lesz Belgiumban, sokminden eldőlhet ott.

Brüsszel cinkelt lapokkal játszik.

A kettős állampolgárság ötletét támogató szervezetek közül akkor a Fidesz képviselte a legnagyobb súlyt.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Huszonegy éve volt a népszavazás a kettős állampolgárságról.

A kormányfő jelezte, ma fontos találkozó lesz Belgiumban, sokminden eldőlhet ott.

Brüsszel cinkelt lapokkal játszik.

A kettős állampolgárság ötletét támogató szervezetek közül akkor a Fidesz képviselte a legnagyobb súlyt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!