Április végén tett feljelentést arról a nyugdíjas nő, hogy csalás áldozata lett. Elmondta a rendőröknek, hogy jól fizető befektetéssel kecsegtették az interneten, viszont ahhoz, hogy a pénzhez hozzájusson, előbb neki kellett utalnia. Két olyan eset is volt, amikor a csalók személyesen mentek a nőhöz készpénzért.
Ukrán a futár, aki a magyar nyugdíjastól összesen százmillió forintot vett át
Százmilliós csalás áldozata lett egy idős nő Hajdú-Biharban; az egyik, ukrán állampolgárságú csalót pénzátadás közben elfogták a rendőrök – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

A sértett egy év alatt összesen százmillió forintot utalt, illetve adott át számára ismeretlen embereknek, bízva abban, hogy a befektetése előbb-utóbb megtérül.
A feljelentés után a bűnözők újabb összeg átadására kérték a nőt, 16 millió forinthoz szerettek volna hozzájutni. A futárjukat Debrecenbe küldték, ő a megbeszéltek szerint elvette áldozatuktól a borítékot, beült a kocsijába és elindult. A rendőrök azonban ekkor körbevették, a földre fektették és megbilincselték.
További Belföld híreink
A 25 éves, ukrán állampolgár a kihallgatásán beismerő vallomást tett, állítása szerint neki csak annyi volt a feladata, hogy átvegye a pénzt, és Lengyelországba vigye. A nyomozók pénzmosás miatt őrizetbe vették a fiatalembert és kezdeményezték a bíróság elé állítását.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rohamosan csökken a Tisza Párt népszerűsége, itt az oka a zuhanórepülésnek
A belső mérés szerint csökken a biztosnak tartott egyéni körzetek száma.

Kihúzták a lottót, egy szerencsés játékos csaknem 300 millió forintot nyert
Itt az év első telitalálata.

Menczer Tamás arról, hogy Magyar Péter szerint nincs tiszás megszorítócsomag: De, van!
Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté odapirított Fekete-Győrnek: Te meg inkább ne énekelj, nem értesz ahhoz. Se.
Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rohamosan csökken a Tisza Párt népszerűsége, itt az oka a zuhanórepülésnek
A belső mérés szerint csökken a biztosnak tartott egyéni körzetek száma.

Kihúzták a lottót, egy szerencsés játékos csaknem 300 millió forintot nyert
Itt az év első telitalálata.

Menczer Tamás arról, hogy Magyar Péter szerint nincs tiszás megszorítócsomag: De, van!
Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté odapirított Fekete-Győrnek: Te meg inkább ne énekelj, nem értesz ahhoz. Se.
Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!