Tizenhatan vehetnek részt a Magyarország szépe verseny június 22-i döntőjén a Duna tévécsatorna élő műsorában, miután a Miss Talenttel lezárult az alversenyek sora a baranyai Pogányban.
A Magyarország szépe felkészítőtáborát a pogányi Hotel Essence-ben rendezték meg, ahol az utolsó alversenyt, a Miss Talentet is megtartották. Így alakult ki az a tizenhat fős mezőny, amelynek tagjai közül választják ki Magyarország szépét.

Hajas László mesterfodrász, a húszfős zsűri egyik tagja a helyszínen a közmédiának elmondta: a felkészítőtáborban a húszfős mezőny tagjai négy alversenyben mérették meg magukat. Ezek eredményeként derült ki, ki az a tizenhat szépség, aki az élő döntőbe kerül.
Az utolsó alversenyben tehetségüket mutathatták meg a résztvevők, így egyebek mellett tánccal, énekkel, versszavalással, bűvészmutatvánnyal igyekeztek meggyőzni a zsűrit sokoldalúságukról.
A Miss Talent alversenyt végül Kálmán Kinga nyerte meg táncprodukciójával.
A versenyből Balázs Tamara, Balog Zsófia, Bor Janka és Orbán Daniella esett ki.

A Magyarország Szépe verseny döntőjébe Csapó Dorka Kata, Ilics Szimonetta Mercédesz, Kálmán Kinga, Lengyel Kíra Anna, Magyar Dóra, Mihalek Ágnes, Moritz Anastasia Elizabeth, Nagy Liliána, Nemoda Lilla, Román Réka, Sárközi Hanna, Szabó Csenge, Tokodi Doroti, Torma Eszter, Végvári Janka és Veress Eszter Emőke jutott be.
A Miss World Hungary 2024 győztese, a jelenlegi zsűri tagja, Katzenbach Andrea az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy a szépségek mezőnye kifejezetten erős, és az eddigi alversenyekhez hasonlóan, minden bizonnyal a döntőben is nehéz lesz az ítészek dolga.
A tizenhat fős mezőny tagjai közül a felkészítőtábor után, a jövő vasárnap, június 22-én 1845-től élőben közvetített televíziós finálén választják ki a győztest. Az est házigazdái Rókusfalvy Lili és Fodor Imre lesznek.

A döntőt megelőző este, június 21-én szintén a Dunán lesz látható A királynők útja című háttérműsor Rókusfalvy Lilivel. A finalista versenyzőket bemutató program a verseny felkészülési – a válogatótól a döntőig terjedő – időszakának legérdekesebb és legfontosabb pillanataiba, kulisszatitkaiba enged bepillantást.