Továbbra is kifizetődő lehet torzított közvélemény-kutatási eredményeket publikálni, legalábbis a Závecz Research 2024-es pénzügyi eredményeit elnézve erre a következtetésre lehet jutni.

Hamis kutatási adatok baloldali pénzen
A friss beszámoló alapján ugyanis Závecz Tibor cége tavaly is jóval százmillió forint feletti bevételt könyvelhetett el. Arról a vállalkozásról van szó, amely baloldali vezetésű önkormányzatokkal és pártokkal kötött szerződéseiből korábban is milliókat keresett.
A cég tavaly ismét közreműködött a manipulációs kerekasztalban, melynek tagjai – mint többször kiderült – torzított adatokkal próbálják a Tisza Párt számára kedvező módon befolyásolni a közvéleményt.
Csak saját magán nem spórolt?
Hozzá kell tenni, hogy ezzel együtt a gazdasági teljesítménye igencsak visszaesett. A ZRI Závecz Research Kft. 2024. évi 127 millió forintos nettó árbevétele negyven százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az anyagjellegű ráfordítások negyedét viszont meg tudták spórolni, így erre 104 milliót költöttek, a személyi jellegű ráfordítások viszont 17 százalékkal emelkedtek. Utóbbiak így a cégnek 18 millió forintjába kerültek, eszerint nagyjából havi másfél millió forintot kereshetett az egyetlen munkavállaló – aki talán maga Závecz Tibor. Bár a vállalkozás nyereséges maradt, a nem egészen négymillió forintnyi adózott eredmény csupán hét százaléka a 2023-as 55 milliónak.
Kisebb-nagyobb tévedések
Azt nem tudhatjuk, hogy a jelenség mögött mi állhat, de emlékezetes például az a 2022-es felmérés, amelyben a Závecz erősen félrebecsülte az országgyűlési választások kimenetelét: tévesen állította, hogy a baloldali összefogás támogatottsága utolérte a később kétharmaddal a megméretést megnyerő Fidesz–KDNP-koalícióét.
De a 2024-es európai parlamenti választások előtti közvélemény-kutatások sem sikerültek jobban.