„Az igazságot nem lehet elhallgattatni” – így reagált Orbán Viktor kormányfő arra a hírre, hogy a Mandinert túlterheléses támadás érte, miután felfedte az igazságot az ukrajnai kényszersorozásról, amely során egy kárpátaljai férfi meghalt.
A lap azt írta: már második napja áll informatikai támadás alatt a Mandiner.
Miután megírták, hogy az ukrán hatóságok halálra verték a magyar állampolgárságú Sebestyén Józsefet, külföldről túlterheléses támadást indítottak egy Ukrajnával kapcsolatos cikkükre.
Mindeközben beindult az ukrán dezinformációs gépezet is, azt terjesztve, hogy Sebestyén József nem is volt magyar, sőt semmilyen sérülést nem találtak rajta az orvosok. A Mandiner hangsúlyozta:
egyszerre több, Ukrajnával foglalkozó cikküket is támadják.
Mint ismert: az egész magyar közösség megdöbbent, miután ukrán toborzók megvertek egy magyar férfit, aki később meghalt – ám nem ő volt az egyetlen áldozat. Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban rámutatott:
„Agyonvertek egy magyar állampolgárt Ukrajnában. Pár kilométerre a magyar határtól. Olyan ország, ahol ilyen megtörténhet, nem lehet az EU tagja.”
Bayer Zsolt korábban bejelentette, péntek estére tiltakozást szervez az ukrán nagykövetség elé. „Minden háború iszonyatos. És akkor a legiszonyatosabb, amikor annyira elembertelenedik a világ, hogy egy szörnyállam a saját állampolgárait sem kíméli. Ukrajna ide jutott” – írta a publicista.
Mint a Magyar Nemzet megírta: lapunk birtokába jutott egy fotó, amelyen az ukrán toborzók által vasdoronggal halálra vert Sebestyén József és döbbenetes sérülései láthatóak. Információink szerint
a férfit a halála előtt az emberrablók megkötözték és úgy kínozták.
Borítókép: Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: Klaudia Radecka)