– Áttekintettük most itt (a MAVIR-nál) a szakemberekkel, hogy mi várható ma, holnap és holnapután – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóhoz. A miniszterelnök már nem számít olyan károkra, mint hétfőn.

Viharokra számítunk
– jelentette ki Orbán Viktor. Majd ismertette: jó reményünk van arra, hogy ez kisebb lesz, mint a tegnap éjszakai volt, ezért azt kisebb károkkal fogjuk megúszni.
– Az itt dolgozó embereken biztosan nem múlik, mert jól képzett és elkötelezett emberek, ahogy egész éjszaka itt dolgoztak, itt fognak dolgozni ma és holnap is – mondta el a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt.-nél dolgozókról.
Orbán Viktornak azt is felvetették, hogy a mai esőtől ismét összeomlott a főváros közlekedése, amire a miniszterelnök csak ennyit reagált:
Hát a város elesett.
A miniszerelnök a videó mellé azt is írta, hogy mindenkit arra kér, hogy ha valakinek segítségre van szüksége, hívja a 112-es segélyhívót. – Vigyázzunk egymásra! – tette hozzá.
A Magyar Nemzet korábban már beszámolt róla, hogy Orbán Viktor a MAVIR-nál egyeztetett. A kormányfő többek között arról tájékoztatott, hogy hétfőn 366 ezer háztartásban volt áramkimaradás, ezt kedd reggelre sikerült levinni ötvenezerre. Az áramszolgáltatók munkatársai folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán.