A Tisza-pártlisták kapcsán megjegyezték, amíg zárt ajtók mögött Magyar Péter már a vereségre készíti fel a jelöltjeit, egy másik hír szerint kétharmad körül billegnek és a győzelem már szinte biztos, egy harmadik hír szerint pedig 20 százalék a különbség a két nagyobb erő között. – Egyetlen alkalmat sem tudok felidézni, amikor Magyar Péter igazat mondott volna – jegyezte meg Bayer, mire Németh Balázs hozzátette, pedig nem kellett volna hazudnia a Tisza elnöknek, hiszen megugrották, felépítettek egy pártot, 106 választókerületben össze tudták gyűjteni az ajánlásokat, de ő nem bírja ki, mégis hazudik, mert egy pszichopata.
A Magyar Pétert övező kínos kérdésekről Bayer Zsolt úgy vélekedett, csak remélni meri, hogy nem kell többet hallania arról, hogy a Tisza elnöke nemi életet él.
– Reszkető szájjal beszél arról, hogy őt májusban megzsarolta Vogel Evelin, de azért a nyár végén még kettyintettek? Szerintem azért állt ki önszántából, mert pontosan tudja, hogy mi történt abban a szobában. Én viszont nem szeretném tudni – mondta, hozzátéve, hogy vicc, hogy 46 nappal a választás előtt Magyar Péter emojikról nyilatkozik a Telexnek, és a kampány arról szól, hogy végül kikerült a Tisza programjából az út a börtönbe programelem.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!