Bajnai üzlettársa, Gyurcsány tanácsadója, Surányi igazgatója volt - bemutatjuk Karvalits Ferencet, aki most Magyar Péter tanácsadója lett

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Újabb baloldali bankár jelent meg Magyar Péter mellett. Karvalits Ferencről a Magyar Nemzet írta meg, hogy tagja annak a tanácsadói testületnek, amelynek tagjai Király Júlia volt jegybanki alelnök lakásán írták a Tisza Párt megszorító csomagját. Karvalits Ferenc apja a nyolcvanas években Zala megye ura(az MSZMP Zala megyei titkára)volt, bejáratos volt Kádár Jánoshoz és Grósz Károlyhoz is. Az ifjabb Karvalits kapcsolatainak köszönhetően Amerikában és Olaszországban is tanulhatott. Hazatérte után hamar Bajnai Gordon üzlettársa, majd családi barátja lett. Nagyon jóban lett Surányi Györggyel, a jegybank volt elnökével, a Bokros-csomag egyik végrehajtójával is. Surányi a CIB Bankhoz és a jegybankba is magával vitte, ahol vezetőt csinált belőle. Aztán Gyurcsány Ferenc tanácsadója is volt egy ideig. Nem véletlen tehát, hogy ő lett az egyik kidolgozója Tisza Párt megszorító csomagjának, amely azért készült el, mert Magyar Péter nem tud nemet mondani Brüsszelnek és Ursula von der Leyennek, akik ezeremilliárdokat követelnek Ukrajnának.

2026. 02. 01. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennek nyomát ugyan nem találtuk, de az biztos, hogy az olaszországi Cortona-ban Soros-ösztöndíjjal járt, mivel az erről készült beszámolót megtaláltuk a Soros Alapítvány 1989-es évkönyvében.4 

Forrás: Soros Alapítvány Évkönyve, 1989

Hazatérve a karrierje meredeken kezdett felfelé ívelni, hiszen 1994-1995 között a Magyar Hitelbanknál igazgató, 1996-tól pedig a Magyar Nemzeti Banknál főosztályvezetőként dolgozott. 

Ifjabb Karvalitsnak az apja mellett  a szintén a Tisza-környékén megjelent  Surányi György jegybankelnök volt a másik mentora. Surányi ugyanis több munkahelyén is együtt dolgozott Karvalitssal. A baloldali jegybankelnök a szárnyai alá vette az akkor még a harmincas évei elején járó Karvalitsot és második ciklusában ügyvezető igazgatót, valamint igazgatótanácsi tagot csinált belőle. Surányi Györggyel a szövetség annyira erős volt, hogy 2002-2005 között a CIB Bank vezetését látták el együtt.

Karvalits 2007-2013 között egy másik jegybankelnököt, Simor Andrást is alelnökként szoltálta, az azóta szintén tiszássá lett Király Júliával párban.5 Karvalits felelt a monetáris stratégiáért, kutatási területért, pénzpiacokért és elemzésekért. A korabeli cikkek arról írtak, hogy feszült volt Simor és Karvalits között a viszony. Ennek hátterében az is áll a korabeli Heti Válasz szerint, hogy Karvalitsot az MSZP ültette Simor nyakába, mivel a fiatal bankár ekkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületében is helyet foglalt. 6

Bajnai Gordon üzlettársa és barátja

Ifjabb Karvalits, amikor nem töltött be fontos tisztséget a nemzeti bankban, akkor már a 90-es évektől kezdődően Bajnai Gordon üzlettársa volt a Wallis-csoportban. 

  • 2002-2005-ig Karvalits a Wallis Zrt. vezérigazgató helyettese volt, majd igazgatósági tagként folytatta tevékenységét 2002–2005 között. 
  • 2013-2023-ig Wallis Asset Management Zrt. stratégiai igazgatója. 
  • 2023-tól A Wallis Asset Management a Wallis csoport befektetés  és eszközkezelő üzletágát fogja össze (jelenleg is). 

Az üzleti kapcsolatok mellett a hírek szerint családi-baráti kapcsolatot ápol a volt baloldali miniszterelnökkel.

Karvalits felesége Szelényi Zsuzsanna, Bajnai Gordonnal közösen alapította meg az Együtt 2014 nevű mozgalmat, majd Bajnai az ő részére mondott le végül a parlamenti mandátumáról is.7 

Szelényii Zsuzsanna, Karvalits Ferenc felesége

Karvalitsnak a szintén Magyar Pétert támogató milliárdossal, Bojár Gáborral is volt közös üzlete: a Graphisoft SE Zártkörűen Működő Európai Rt. egyidőben voltak vezetők (2006-2007). 

Jelenleg pedig a szépen prosperáló PRAKTIKER Építési - és Barkácspiacok Magyarország Zrt. igazgatósági tagságát is viseli.

Nem volt nyoma a jegybanki fizetésének

A Tisza új szakértőjét nem kerülték el a botrányok, hiszen 2015-ben megkérdezték az akkor parlamenti képviselő feleségét, hogy hol van a nyoma annak a 320 millió forintnak, amelyet Karvalits az MNB-s időszaka alatt keresett, mivel azt a vagyonnyilatkozataikban nem lehetett megtalálni. Karvalits azzal védekezett, hogy vezetők javadalmazásáról a jegybanki törvény rendelkezik, ez alapján az elnöki fizetés 80 százaléka illette meg mandátuma idején, jutalmat pedig nem kapott.8

Személyében tehát egy újabb ősbaloldali család, liberálissá vált leszármazottja jutott oda Magyar Péter mellé, aki ráadásul Bajnai Gordon üzlettársa és barátja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.